Forrás: www.a38.hu

Közeledik az év bulija, a Sziget Fesztivál. Ennek apropóján indult interjúsorozatunkban az A38-WAN2 színpad néhány legjelesebb fellépőjével beszélgetünk Róluk, a fesztiválról, a nyárról, a terveikről és egyebekről. Ezúttal Grandpierre Attila, a Vágtázó életerő frontembere válaszolt kérdéseinkre…

A38: Mi számodra a Sziget, s milyen emlékeid kötődnek a fesztiválhoz?

Grandpierre Attila: A Sziget legelső évében aVHK-t nem eléggé ismerő szervezők délután 6 órára osztották be a VHK-t, és igencsak szűkös, 30 perces műsoridőt adtak nekünk. Akkoriban a legnépszerűbb alternatív zenekarok élvonalába tartoztunk, nyugaton azt írták rólunk, hogy mi vagyunk „minden idők legjobb sámán-punk zenekara”. Az előttünk játszó zenekaron 2-300-an voltak, de a koncertünk alatt – mit ad Isten! – tízezernél is többen gyűltek össze. A 30 percesre szabott műsoridő végén a beindult közönség tombolva követelte, hogy játsszunk még, annyira, és olyan sokáig, hogy a szervezők már fűt-fát ígértek, cak csillapítsuk le őket, mert egyáltalán nem lehetett folytatni a műsort a színpadon, a tízezernyi VHK! VHK! VHK!-t üvöltő tömeg 90 percen át olyan hangerőt jelentett. Ennek a sokak szerint a rocktörténelemben páratlan esetnek hatására attól kezdve biztosítva volt a helyünk a Nagyszínpadon. A Szigeten mindig nagy szám volt a VHK, az év koncertzenekarainak Magyar Narancs-os listáin többnyire az első három hely valamelyikén szerepeltünk. Amikor például a listákat vezető Chumbawambát a Pepsi Sziget fő eseményének harangozták be, és éppen előttük játszottunk, ismét szűnni nem akaróan követelte vissza a közönség a VHK-t, és ilyen állapotok között kellett a Chumbawambának az egész koncertet végigjátszania, úgy, hogy koncertjük végén még mindig a VHK! VHK! volt a hangosabb.
Sok világnagyság kedvence volt a VHK. Amikor Iggy Pop-ot megkérdezték, melyik zenekart tartja érdekesnek a világban, a VHK-t emelte ki, azzal, hogy a VHK egyike a nagyon kevés, igazán eredeti zenekarnak, különös, és tele van invencióval, vagyis olyan, mint amilyennek a punknak szerinte lennie kell: mintha ma találnák fel! Itt a Szigeten találkoztam Iggy Poppal is, aki az újságírókkal nem akart találkozni, de amikor megtudta, hogy ott vagyok, kérte, hogy találkozhasson velem. A találkozóra a kocsijában került sor, a hátsó ülésen ült maláj barátnője, fél órát beszélgettünk a zenéről.
Egy-egy különleges hangulatú koncert ma is emlékezetes eseményként él bennem, így például a Warsaw Village Band koncertje a Világzenei Színpadon. A Szigetnek, sajnos, néhány árnyoldalával is találkoztam, például amikor a Vágtázó Csodaszarvassal felléptem, az első tíz (!) percben egyáltalán nem szólt a mikrofonom…

A38: Mivel készülsz a Sziget A38-Wan2 színpadán való idei fellépésedre?

Grandpierre Attila: Teltházas Petőfi Csarnokbeli bemutatkozásunk után először lépünk fel a Vágtázó Életerővel a Szigeten és idézzük fel a VHK-t. A féktelen szabadság örömrobbanásaira, a hajmeresztő elmetágulás tombolására készülünk! Új számokkal és új dobossal – Király Zoli az Akelában és a Vágtázó próbákon már bizonyított! A VHK-ról gyakran írták, hogy nem lehet felülmúlni. Az Életerő első koncertje után pedig azt, hogy ez az új-régi zenekar ott folytatja, ahol a VHK abbahagyta.

A38: Kit hallgatsz meg idén a Szigeten, s kit ajánlasz a fesztiválra látogatók figyelmébe?

Grandpierre Attila: Nina Hagen egyszer becsöngetett kelet-berlini szomszédjához, egy üveg viszkivel a kezében, hogy igyák meg együtt. Első kézből tudom, mert ez a szomszédja a berlini unokanővérem volt. Most Nina Hagen után lépünk fel, ezt nem fogjuk kihagyni! Elsősorban a Kries-t, a Zagar-t és az Oi Va Voi-t ajánlanám a teljesebb tudatállapotokra nyitott elméknek!

A38: Melyik volt a legemlékezetesebb koncerted az utóbbi időben?

Grandpierre Attila: Az A38 Hajón a koncertünket hat VHK-ssal őrjöngtük végig, mert Fritz, Lujó és Ádám mellett Boli és Szónusz egészítette ki a csapatot. Az A38-as őrjöngést egy kisebb turné előzte meg, ahol egyre tökéletesítettük az élességünket, ahogy a vadászatban is a forró nyomra bukkanástól élesednek az érzékek! Nem véletlen, hogy a bemutatkozó Petőfi Csarnok-beli koncertünkről és az A38-as Hajón kirobbanó zenékből állítottuk össze a Vágtázó Életerő első lemezét, a Forgószél!-t. Jellemző, hogy olyan számok is, mint például a Fénysuhamlás, amelyek eddig inkább tudattágításnak számítottak, itt őrületes ritmusú tombolós számmá változtak.

A38: Hogyan telik a nyár, s vannak-e már őszi tervek?

Grandpierre Attila: Sokat utazunk, Boli Ausztráliában, Ádám Ázsiától Amerikáig röpköd, engem Norvégiába szólít egy tudományfilozófiai konferencia, úgyhogy a zenekarnak ritkán adódik alkalma koncertekre. Tervek szerint október 9-én Óbudán adunk egy koncertet az Óbudai zenekarok Fesztiválján. Az idei ősz-tél legnagyobb eseményeként a Westbahnhof-ban szerveződik egy rendkívüli meglepetés.

2010. augusztus 14-én (vagyis 15 hajnalban ) 01:30-tól lesz a nyár első koncertje az Hajógyári szigeten az A38-as színpadon.

Sziget.hu

Részletekről és további nyári koncertekről információ hamarosan….

Felidézésképp egy 1995-ös koncertfelvétel a Szigetről:
http://vhk.saman.org.hu/1995/08/diaksziget-19950823/

Vágtázó Életerő koncert – PEN 2010. április 23. Pécs

A málló falú, koszos, büdös gyárcsarnokból kiözönlik az elégedett tömeg, hogy a PEN péntek esti forgatagában a Deti Picasso után másik örömöt találjon magának, de legalábbis néhány újabb pohár szalon sört. Odabent magára marad az A38 színpad, rajta néhány csendben pakoló zenész és technikus.
A doboknál a legnagyobb a sürgés-forgás: egy kopasz, óvodástekintetű fiatal állítgatja a felszerelését, mackó felsője alatt komiszan domborodik úszógumival szegélyezett pókhasa. A színpad szélén őszes szakállú figura gitártáskákat rendez, kábeleket fűz zsíros bőrnadrágja szára alatt városi télben kifehéredett szőrös lábszára kandikál. Mellette egy unatkozó, megfáradt rocker-arc valami bőrrel fedett fatörzset taszigál egy mikrofon alá. Arrébb piperkőc punk ficsúr jó pofizik, gizda kék bakancsában néha összeakadnak polgári környezetben nevelkedett lábai. A színpadra egy megfáradt professzor sántikál vállán laptop táska, minden bizonnyal diasort vetítene inkább, ám most némi kényszeres undorral csavargatja a mikrofon állványát. A másik szélen a gondozóházból kitévedt autista kóvályog nyakában gitárral.
A porond kiürül, egy konferáló alak hirdeti lelkesen a jelen lévő húsz ténfergőnek, hogy most valami különlegesség következik. A kulisszák mögött hat összeölelkező férfi mormol érthetetlen, mágikus szavakat, majd csatakiáltással szétválnak, és feltódulnak a színpadra.
Ki vele az istenért! Ezt ordítja a sámánköpenyes, ezt dübörgi a dob, ezt hajtják a gitárok, és ettől kezd mozgásba pár alak odalent.
Mi történt?! Tényleg alig ötvenen kíváncsiak a lelkesen felkonferált különlegességre?! Teljesen mindegy, a zenekar ugyanúgy zúdítja az életerőt, mintha ezreknek szólna, vagy csak maguknak, mert az mindegy: a Világmindenség egyforma erővel hat át minden élő porcikát dimenzióktól függetlenül.
Indulok! Most már nem maradhat tovább állva, aki ezt hallja. Indul a mozgás a nézőtéren, és megindul befelé még vagy száz ember. Kék bakancsában tébolyultan pörög a sárkányfi, az üvöltő prófétát pedig nem zavarja, hogy fél lábon kell ugrálnia mikrofontól dobig és gitártól mikrofonig és hangszórótól dobon át mikrofonig.
Forgószél söpör, fény suhamlik, távoli világok zenéje cikázik a térben. A két gitáros démoni összhangban transzponálja a kegyetlenül őszinte zajhullámokat a szférák magasáig. Egyikük trubadúr, az örökkévaló távolba réved, míg a másik dalia feszülő izmokkal teszi mindünkké a világot. S az lajbijától már régen megszabadult vitéz felsőtestű dobos előrejön, hogy ne csak kérlelhetetlen püfölésével, de torkának ércével is jeleket küldjön az égbe.
A pótolhatatlan halhatatlanság vágya miatt már idelent a közönség soraiban is egyre több mozgó alak kiált. Odafent napsugárfényű trikóban vágtázik a messiás és körülötte az apostolok. Meg is halhatnánk akár, mert ennél több nem jöhet már, de annak nagyon nincsen most ideje. Halál, hiába vársz! Most az Életerő vágtázik a málló falak között, de főleg bennünk. A zenekar és a közönség most már eggyé válik, minden Egy, benne forgunk a nagy egy Mindenségben, és a Mindenség bennünk forog végtelen.
Diadal jegyében újabb apostollal bővül a szín: a megszállott varázsló sámán torokhangján hívja elénk a hunok csatáját, hegedűjének rikoltása hajt minket a csatamezőn. Harcolunk együtt mind, bátran előtörve civil bábjainkból, amiket felperzsel mögöttünk a hegedűnyihogás, basszusdobogás, dobpergés.
Halló Mindenség! Ezen a konformista, sörszagú, redbullal felpezsegtetett egyetemi fesztiválon van pár száz ember, akik rejtelmes kertjükben éppen kibontakoztatják jövőjüket, hej!
Bazdmeg, most már a ráadás megy, és mostanra rendes méretű táncos kavalkád pörög a nézőtér elején. Mindent beborít az öröm. Aztán végül együtt nekiindul minden emberemlék egy utolsó rohamra.
A táltos apostolok mosolyogva teszik le hangszereiket, és hagyják el a színpadot. A dobos nem. Ti-ti-tá. Dü-bö-rög. Csat-tog. A Világegyetem pulzusa. Nem áll meg soha, és mi vele lüktetünk. Örökké.

(A beszámoló számos kifejezését VHK szövegek ihlették, amiért köszönet a szerzőknek.)
kekut