Bejegyzések

Bejegyzések

…A VHK köszöni szépen, jól van, és folytatja további működését

Nincs hozzászólás VHK archív cikkek

Forrás: MusicMagazin

Ma, június 8-án este Gödöllőn, a Trafoban lép fel a VHK és a Világfa. Megkezdett VHK-interjúsorozatunkat most a rastás világjáró üstdobossal, Bolival folytatjuk, aki mindkét zenekarban játszik. Balatoni Boli, aki 1986 óta a VHK üstdobosa, véleményét kifejtve a következőket nyilatkozta a kilépésről, belépésről, a továbblépésről
Mjuzik: A VHK körül zajló változásokat sokan kétségekkel fogadták. Hogyan látod ezt?
Boli: Grandpierre Attila az együttesből való kilépése kapcsán nem egy olyan kétségbeesett megnyilvánulást hallottunk, hogy: “szentségeségmostaztánmileszaVHKval?”, nem beszélve az olyan médiában elpottyantott nekrológ jellegű gyöngyszemekről, melyekben az Attila nélküli VHK-t a Bono nélküli U2 és a Pataky nélküli Edda elrettentő víziójával érzékelteti, s mintegy temeti el az éles elméjű cikkíró.
Na most egyrészt akinek csak ilyen párhuzamra telik, az legalább ne publikálja; annyi más elfoglaltságot találhatna magának, nem tudom, az orra helyett miért a rockzenében matat a szerencsétlen pára?
Másrészt, ezzel az erővel megnézhetnénk mondjuk az AC/DC-t, akik viszont a legendás Bon Scott halála után nem hogy talpon maradtak, de még ma is a csúcson vannak, vagy egy frissebb példa, hogy a Rage Against The Machine is töretlenül menetel tovább a nemrégiben kivált Zack de la Rocha énekes nélkül. De én se szeretnék hülye párhuzamokat venni, csak érzékeltetném mekkora egy hatalmas baromság, hogy az énekes kiválása feltétlenül beteszi a kaput egy zenekarnál. (Persze van rá példa, mint ahogy az ellenkezőjére is.) Természetesen nagy érvágás, de azért túl lehet élni, sőt nem egyszer pozitív oldala is van, zenekar és énekes válogatja…
Mindenesetre az egy igen különös értelmi fogyatékosság a média és a közönség nem kevés hányadától, hogy a zenekart kizárólag a frontemberrel azonosítják a többi zenészről nagyvonalúan megfeledkezve. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a VHK mindig is hat ember közös produktuma volt, hat ember adott bele apait-anyait mind a próbákon, mind a koncerteken; hat ember tette bele szívét-lelkét az eddig megjelent hét nagylemezbe. Ennek ellenére mégis a zenekarról megjelent írások zöme Grandpierre-ről szólt, a koncertbeszámolókat az ő fotójával illusztrálták, köré építették az egész VHK-kultuszt. A csőlátás tipikus esete.
Még a ’70-es ’80-as években harapott rá a média arra a valóban nem hétköznapi dologra, hogy a Vágtázó Halottkémek színpadon fetrengő énekese a Magyar Tudományos Akadémia csillagász főmunkatársa is egy személyben. Na aztán a legtöbben itt le is ragadtak, és azóta is ezt a rég lerágott csontot csócsálják. Tulajdonképpen az egész zenekart az ő személyével azonosították, így most aztán nagyokat pislognak értetlenül, hogy Grandpierre Attila leköszönése ellenére a VHK köszöni szépen, jól van, és folytatja tovább működését.
Igaz, egyelőre hullámzó teljesítménnyel; az Almássyról ugye jobb nem is beszélni, viszont a békéscsabai ritka ütősre sikeredett.
Az persze vitathatatlan, hogy Attila igen meghatározó egyénisége volt az együttesnek, és a kilépésével a zenekar egy jelentős korszaka árt véget, a Grandpierre Attila nevével fémjelzett időszak, de ez egyben egy új korszak kezdete is, hiszen a zenekar Attila nélkül is életképes, és nyomul tovább. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy hatalmas űrt hagyott maga után, főleg ami a szövegírói tevékenységét illeti, de szerintem az új énekessel, Vécsi Tibivel továbbléphetünk ezen a problémán.
Azonban egyetértek Attilával abban, amit a kilépéssel kapcsolatosan mondott, hogy az utolsó másfél évben nem volt megelégedve a zenekar teljesítményével, mert szerinte egy helyben álltunk. Nos, ez valóban így volt, mármint az, hogy nem haladtunk egy jottányit sem. (Emiatt egyébként én is fontolgattam a távozásomat, sőt a mai napig is fontolgatom.)
De azt az apró kiegészítést hozzátenném, hogy ez az egyhelyben topogás javarészt annak volt köszönhető, hogy az ő határozott kérésére radikálisan csökkenteni kellett a koncertek számát, lévén, hogy a családjával és a tudományos munkájával szeretett volna több időt tölteni. Ezt egyébként a zenekar tolerálta is, turnékat se szerveztünk emiatt, de később már próbákra is csak elvétve és rövid időre tudott lenézni -ebben egyébként partnere is akadt mindmáig…a fellépések és közös próbák hiánya pedig az egyik legnagyobb kerékkötője a zenekari előrehaladásoknak. Természetesen nem csak emiatt topogtunk egy helyben, mindenkinek megvan a maga kis vaja a füle mögött.
Mjuzik: Mi a helyzet az egyéb tagcserékkel?
Boli: Molnár Lujó kilépésének híre szinte elsikkadt az Attila távozásának mindent elhomályosító szenzációja mellett, pedig Lujó igen jelentős alkotórésze volt a csapatnak, utolsó három lemezünk az ő nagyszerű munkásságának is lenyomata. Azt, hogy miért ment el, ő már a Mjuziknak elmesélte; mindenesetre a baráti viszony közte és a zenekar között töretlen; mi ketten még kollégák is maradtunk, mivel én a VHK és a Narco Polo mellett a Lujó új zenekarában, az énekes- és vonóslányokkal megspékelt, igen egyedi hangzású Világfában is ütőzöm. Szerencsére a VHK-ban nem maradt üresen a posztja egy percig sem, a stafétabotot közös próbák során a 19 éves Both Miklósnak (Kárpát Möbius) adta át, aki úgy érzem, remekül beilleszkedett a csapatba. Nagyon tehetséges gitáros, népzenei gyökerekből merítkezik, ugyanakkor zúzni is tud, mint állat. Mesterien ötvözi a folkos harmóniákat a nyers, durva, elementáris erővel. AVHK szellemisége is közel áll hozzá, úgyhogy simán beillik a képbe.
Vécsi Tibi pedig egy külön fogalom. Én nagyon bírom az örökké vigyorgó, nagydumás, rasztásodó fejét. Zenéltünk is már együtt a rövid életű, ámde sikeres Vágtázó Öröm, majd később a Hulló Csillagok nevű formációban. Az már más kérdés, hogy a VHK énekesi posztjával mennyire birkózik meg. Nagyon laza figura, egyesek szerint túlságosan is. Tök más egyéniség, mint Attila, de hát nem is célunk egy Attila-utánzatot állítani a színpadra. Remélhetőleg a közönség és a média is vannak annyira intelligensek, hogy nem fogják mindenáron Grandpierre-hez hasonlítgatni. Még az is kérdés, mennyire tud működni két sokat koncertező zenekar azonos frontemberrel. Nehéz egyeztetni a fellépéseket, óhatalanul is az egyik zenekar rovására megy a dolog, hiszen, míg Vécsi az egyik bandával turnézik, addig a másik brigád tehetelenségre van kényszerítve. Majd meglátjuk. Mindenesetre nem igazán szerencsés egy fenékkel két lovat megülni, -mondom én, aki három zenekarban játszok…
A Vágtázott Halottkémek név további használatáról pedig csak annyit, hogy ebben semmi kivetnivalót nem találok, hiszen ezt a nevet nem Attila találta ki, és a zenekart sem ő alapította, hanem Ipacs Laci és a ’92-ben kilépő Czakó Sanyi, Attila csak később lépett be a már meglévő zenekarba. Mindemelett én személy szerint megváltoztattam volna a nevet, volt is egy ilyen felvetés, hogy legyünk csak Vágtázók, ezzel jelezve, hogy azért ez ugyanaz a banda, de mégsem teljesen. Ipacs viszont, mint alapítótag, ragaszkodott hozzá, hogy a régi néven folytassuk, és ezt a többi tag is elfogadta. Kivéve mondjuk engem, de mivel én ezidőtájt a vétójogommal egyetemben éppen Marokkóban pipáztam Husszeinnel, így végülis a bázisdemokrácia elvén, vagyis a jelenlévő tagok egyetértésével maradt a régi név. Mellesleg nekem teljesen mindegy, mondjuk a kezdőbetűket miheztartásvégett megtartva lehetnénk akár: Vasúti Hálózat Kubában, Vishnu Háttborzongató Koitusza, Vidám Háborodottak Közössége, Vigyázz Hülyére Kalapálunk, mit tudom én…Véres Hurka Kolbásszal, tökmindegy…Van Hideg Kaiser? De viccen kívül, engem ez az egész név-mizéria annyira izgat, mint Fidel Castro kommunizmust dicsérő hat órás ünnepi beszéde a fellobogózott havannai Marx Károly Színházban.
A tartalom a fontos, nem a csomagolás.
Mjuzik: Úgy tűnik ezek szerint, elkeseredve nem vagytok; inkább még erőre is kaptatok!?
Boli: A jövőről annyit tudok mondani, hogy ez a banda már jópár tagcserét túlélt, sőt szerintem kifejezetten jót tesz egy 25 éves zenekar továbbműködése érdekében a vérfrissítés az újonnan belépett fiatalabb zenészek által, akik mintegy továbbviszik a zászlót, a VHK szellemiségének zászlaját. És én itt most elsősorban nem is a magyarságtudat felébresztésére és ébrentartására gondolok, hanem a természetes szellem hirdetésére a jelenlegi természetellenes, műanyag világban. Számomra ez a VHK igazi küldetése, legalábbis az enyém mindenképpen.
rob

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close