Bejegyzések

Bejegyzések

?A zene az élet legmagasabb formája?

Nincs hozzászólás Hírek VHK archív cikkek

Megjelent: Magyar Szó, 2009. július 13, hétfő, 9. o.

“A zene az élet legmagasabb formája”

Áprilisban, kilenc év után, újra életre kelt a Legenda! Na nem holtából, korántsem, a Vágtázó Halottkémek magvában szunnyadt csupán, az együttes tagjai közben tették a maguk dolgát, utaztak tovább ? a zene szárnyán a csillagködökbe vagy a távoli sztyeppeken, testi valójukban is -, s csupán idő kérdése volt, hogy a szikrából ismét megszülessen a Tűz, a földfeletti alatt megmutatkozzon a Csoda. A vágtázás örök, a sámándobok hangjára összegyűlnek a beavatásra várók. Erről a kozmikus energiáról beszélgettünk Grandpierre Atillával.

-Számomra a Vágtázó Csodaszarvas valahol a ?logikus? folytatása annak, ahol a VHK (egy időre?) befejezte. Mi volt az oka, hogy annak idején végül kiszálltál a VHK-ból, s miért gondoltad azt tavaly, hogy újra össze kellene állnia a zenekarnak?

-Soha nem akartam kiszállni a VHK-ból, a sors hozta így. 26 éven át zenéltünk együtt. Minden próba, koncert óriási kaland volt, rendkívüli elmeállapot, meglepetésekkel, izgalmakkal, mindig új ötletekkel. Csakhogy az utolsó másfél évben, mintha elvágták volna, egycsapásra megszűnt ez a varázslatos termékenység, és ettől kezdve az ellentétébe ment át: soha, semmi nem sikerült, egyetlen ötletet sem tudtunk továbbvinni. Közben a feszültség a zenekarban egyre nőtt. Lujó kiszállt. Ketten bejelentették, ha ez így megy tovább még két hónapig, ők is kiszállnak, és nekem szegezték a kérdést, hogy én mit lépek, ha minden így megy tovább. Mivel már másfél éve próbálkoztam, hogy megtörjem ezt a terméketlenséget, hiába, ezért rávágtam, hogy akkor én is kilépek. A két hónap letelt, és rájöttem, most be kell jelentenem a többieknek, hogy kilépek. Azt hittem, az ég szakad rám, de megtettem, bejelentettem. Azóta eltelt 9 év. A kilenc év alatt sokszor találkoztam a tagokkal, a barátság a viszontagságok után megtisztult és megerősödött. Persze sokszor felmerült, hogy tovább kell zenélnünk. 2008-ban elkezdtünk próbálni. A vártnál is jobban haladtak a próbák, azóta is életem egyik legnagyobb élménye ez a próba-sorozat. Végül 2009. április 25-én került sor a folytatásra a Petőfi Csarnokban: Vágtázó Életerő név alatt a VHK utolsó felállásának hat tagjából öten meghívtuk Szabó Kristófot, a YAVA zenekar dobosát, aki már évek óta együtt zenél Fritz-cel és Ádámmal.

-Magam nagy kedvelője vagyok a kései albumoknak (Az Éden visszahódítása, Naptánc), lemezről talán ezeket szeretem legjobban hallgatni, de hallottam/olvastam olyan véleményeket, hogy a VHK-ból a végén elfogyott a lendület, az improvizációs energia, s végül ez vezetett a feloszláshoz… (Szerintem ezen kritikák írói nem jártak a koncertjeitekre, én igen…) Mi erről a véleményed?

– A VHK-ból soha nem fogyott el a lendület, az energia. Soha nem kaptunk olyan visszajelzést a koncertek után, hogy kezdünk elmaradni a formánktól. Ami az utolsó másfél évben hiányzott, az egy hatalmas megújulás. Ez a megújulás sorsszerűen olyan hatalmas kellett legyen, hogy minden akaratunk mellett is kilenc évig tartott. Ami április 25-én a Petőfi Csarnokban elhangzott, csak előszele volt annak, amire képesek vagyunk. Az eredményt mindenki látni-hallani fogja, aki eljön a Fekete Zaj Fesztiválra, augusztus 7-én.

-A féktelen és szabad vágtázás a sztyeppeken (vagy a végtelen csillagködökben) mindig is markáns jellemzője annak a zenének, amelyet csinálsz/csináltok, legyen szó bármelyik formációról. Boli Tesó ? még Ausztráliából ? azzal lepett meg tavaly, hogy a Vágtázó Halottkémek fog újra összeállni néhány koncert erejéig. De végül Vágtázó Életerő lett belőle. Mesélnél ezekről a nevekről?

– Annak idején azért adtam a Vágtázó Halottkémek nevet a zenekarnak, mert azt akartam érzékeltetni, hogy az emberek csak tetszhalott életet élnek ahhoz képest, amit élnünk kellene, és amit a legteljesebb vágtázással akartunk felébreszteni az emberekben. A Vágtázó Életerő név pedig azt fejezi ki, hogy az örök, kozmikus Életerő zenénkben itt a Földön vágtázik, hogy az emberekben kigyújtsa a teljes, emberi élet vágyát.

-Nem szigorúan zenei szempontból, hanem inkább a személyes élmény szintjén: számodra miben különböznek az egyes ?vágtázó? formációk? Melyiktől mit kapsz, s melyik által mit adsz tovább a hallgatónak, a veletek vágtázónak?

– Számomra a Vágtázó Életerő a Vágtázó Halottkémek, csak éppen tovább fejlődve. Mi nem ott folytattuk, ahol kilenc éve abbahagytuk, hanem tovább is léptünk, mert az ötven próbán, ami a koncertet megelőzte, rendkívüli élmények törtek ki belőlünk, még mélyebben beavatva bennünket az Élő Világegyetem varázserejű, zenei törvényeibe. A Vágtázó Csodaszarvas zenekarral a magyar népzene ősrétegét elevenítjük föl, azt a keleties varázserőt, amely egyben elemi erejű is. A Vágtázó Életerőben nagyon hasonló a tartalom, de inkább a mán van a hangsúly. A kis tartalmi különbségen túl a meghatározó különbség a megszólalásbeli, hangzásbeli, és az a többlet, amit zenész-barátaim, társaim a kozmikus együttlétben, hozzáadnak.
-Mesélj a koncertről a PeCsában! Gondolom, volt fergeteges esőtánc… A nosztalgia érzése is átlengte az eseményt, vagy kizárólag előre tekint a zenekar, s a múltnak kútjából csak ihletet merít? Miközben hullatja levelét az idő vén fája…

– Az idő vén fája április 25-én megállt a fejlődésben, és átadta a terepet az időtlen Örökkévalóság más fából faragott törvényeinek. A kezdet kezdetén kitört egy félelmetes energia-vihar, és még mielőtt lélegzetet kaphatott volna a közönség, villámok csaptak le, és elragadták, egy hatalmas örvénnyel kisöpörték a hétköznapi tudatállapot morzsáit is a teremből. Több, mint egy órán át tartó látomás-özön záporozta be a tájat, alig tudtuk az új számokat, imprókat kordában tartani, hogy a VHK-idézés se maradjon el.

-S lesz-e folytatás? Mármint ezen a néven, hiszen arról már megbizonyosodhattunk, hogy Grandpierre Atilla ?nem élhet muzsikaszó nélkül?…

– A zene az élet legmagasabb formája. Olyan kozmikus világtörvényeket őriz, amelyekért érdemes élni, és amelyek nélkül egyetlen vadító gondolatrohamom sem tud élni. A Vágtázó Életerő augusztus 7-én folytatja a fekete zaj Fesztiválon, a Vágtázó Csodaszarvas július 11-én, Zánkán.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close