Bejegyzések

Bejegyzések

2. levél

Nincs hozzászólás Boli írásai

Halihó…

Elég sok idő eltelt az utolsó hosszabb lélegzetű élménybeszámolóm óta, és elhiheted, hogy nem az ingerszegény környezetben átunatkozott, eseménytelen heteknek tudható be a hosszú hallgatásom… Épp ellenkezőleg, annyi minden történt és történik itt velem folyamatosan, hogy még a naplómban se tudom követni az eseményeket, csúnyán lemaradtam az élmények rögzítésében, már ami a papírmunkát illeti… Mert azért fejben megvan az eddig itt töltött öt hónap minden emlékezetes mozzanata, és ezek felidézésének csak a feledékenységem (aggkori szenilitás?) szabhat gátat… Úgyhogy most gyorsan neki is állok (ülök) az utóbbi hónapok papírra (monitorra) vetésének, mielőtt kicsúsznék az időből… Mert ketyeg az óra, ?múlnak a gyermekévek, nincs visszaút?, nemsokára itt a családalapítás, (bár lehet, csak hiú ábránd), gyereknevelés, és majd lassan elmosódnak a mostani élmények a múlt homályában… Na, azért ezt kötve hiszem, de mindenesetre igyekszem most felidézni, mi is történt velem a legutóbbi élménybeszámolóm óta…

Ugyebár South Australiában csatangoltam a kis hegyi drótszamarammal (alias mountain bike), végigkerekeztem (na jó, csak majdnem végig) az 1200 km hosszú Heysen Trail túraúton az oceánparttól fel egészen a Flinders Rangers hegyvidékig, közben a Barossa Valley szőlőfarmjain vállaltam szüreti melót, és még egy kis birkanyírás is becsúszott… Aztán Uli barátomtól kaptam az üzenetet, hogy kezdődik a fesztiválszezon Adelaide-ben, tele munkalehetőséggel, úgyhogy visszacsűrtem a városba…

És valóban, már másnap találtam melót a Youth Hostel üzenőfalán: a háromnapos Clipsal 500 Fesztiválon kellett üdítőt és szendvicseket árulni 15 $-os órabérért… Reggel 9-től du. 6-ig volt a munkaidő, utana pedig lehetett lazulni a koncerteken… Mondjuk, nem nagy élmény volt, elég retek zenekarok léptek fel, a helyi Edda és társai, meg néhány country-borzalom, az is nagy divat errefelé, meg a cowboy-kalap… Viszont a publikum nagyon hálás volt, vidám és barátságos, tízpercenként nyomták a söröket a kezembe a körülöttem kacsázó illuminált egyedek… Miután a számomra amúgy se könnyen érthető ausztrál akcentusukra még rátett egy lapáttal az elfogyasztott különböző tudatmódosítók okozta különös artikulációjuk, elképzelhető, mennyit értettem az általuk nyomott szlengből… Nagyjából egy büdös szót se… De azért jól eldiskuráltunk…

Aztán három nap múlva 400 $-ral gazdagabban relaxáltam egy hétvégét a beachen, méregtelenítettem egy kicsit a hullámok között, el is kerültek a cápák messzire, hiába na, finnyásak ezek a dögök…

Ezután két fesztivál is indult párhuzamosan, március 8-31-ig a Fringe Fesztival (www.adelaidefringe.com.au), márc. 9-11-ig pedig a Womad Worldmusic Fest (www.womadelaide.com.au)… A Fringe amolyan össznépi kultúrális banzáj, a várost ellepik az utcazenészek, minden parkban színpadot állítanak, és majd’ egy hónapon keresztül nyomják a koncerteket, performanszokat, színházat, tűzijátékkal, felvonulással, karnevállal… A programok nagy része ingyenes, nem úgy, mint a Womadon, ahova elég borsos belépő volt, de persze azért sikerült ingyen bejutnom, sőt még pénzt is kerestem koncertnézés közben… Ugyanis a Fringe Fest nyitónapján összehaverkodtam egy fotós pasival, Russellel, aki a második sör után felfogadott segédnek a másnap kezdődő Womadre… Kaptam tőle sajtóbelépőt + stage passot, meg óránként 20 $-t, és csak annyi volt a dolgom, hogy sétáltam mellette egy fotóstáskával + állvánnyal, mert a 30 kilós felszerelését (fényképezők, teleobjektívek, állványok) nem bírta egyedül cipelni… Fotózta a zenészeket, a közönséget, egy-egy érdekes arcot a tömegből, csókolózó párokat, pisilő kutyákat, bóbiskoló rendőrt, mindent… Közben folyamatosan vette kettőnknek a söröket, sodorta a spanglikat, úgyhogy napi 4-5 óránál többet nem tudott dolgozni, mert kidőlt… Akkor elkísértem a kijárathoz, taxiba ültettem, adott egy 100-ast, aztán hazahúzott, én meg mentem vissza fesztiválozni… Elég jó koncertek voltak, a legtöbb bandát mondjuk nem ismertem, mint a mexikói Lila Downs-t, vagy az új-kaledoniai Celenod-ot, de pl. Salif Keita vagy Femi Kuti nekem is van CD-n, a Gotan Project-et meg egyenesen imádom, a koncertjüktől teljesen kész voltam… És persze volt még egy rakás “no name” aborigin banda, nyomták az ősi ritmusokat autentikus hangszerekkel, kifestve, táncolva, teljesen elvarázsolták a közönséget, engem is beleértve…

Aztán három nap múlva véget ért a Womad, de a Fringe eltartott egész a hónap végéig, úgyhogy nem unatkoztam… Délutánonként egy kölcsöndzsembivel (az Uli ex-neje, a tündéri Jacky adta ide az övét pár hétre) utcazenélgettem a sétálóutcán, néhány óra alatt összejött egy 100-as, utána mentem koncertnézőbe… Egyszer meg pont a hirdetéseket böngésztem a Youth Hostel üzenőfalán, mikor a mellettem álló pasi megkérdezte, nincs-e kedvem pólókat árulni a fesztiválon… Volt kedvem… Egy hétig nyomtam a bizniszt, 18 $-os órabér volt, és nem kellett megszakadni, du. 2-kor kezdtem, este 9-kor végeztem, utána meg hajnalig pörögtem a kavalkádban… Összejöttem pár jó arccal, becsúszott pár házibuli is, aztán vége lett a fesztiválnak, véget ért az őrület, eljött az ideje, hogy mozduljak valamerre…

Hirtelen felindulásból vettem egy féléves vonatbérletet 590 $-ért, amivel keresztbe-hosszába be tudom utazni az egész kontinenst, (csak ízelítőül néhány járat: Sydney-Adelaide-Perth; 4352 km, 65 óra… Adelaide-Alice Springs-Darwin; 2979 km, 54 óra)… Aztán nyitottam egy helyi bankszámlát ATM-es bankkártyával, mert kezdett lassacskán gyűlni a pénz az alkalmi melókkal, és nem akartam annyi kápével csavarogni (the Devil never sleeps, you know, és akkor én se tudok nyugodtan)… Helyi sim-cardom is volt már helyi mobilszámmal, úgyhogy egész jól beépültem ide OZ-ba… A helyiek hivják igy Ausztráliát: OZ… (Már az itt divatos bőrrák is egész jól áll rajtam…, tudod az itteni ózonlyuk ugyebár?) Még a helyi Manu Chao-val is összehaverkodtam, úgy hivják őket, hogy Cat Empire, reggae-s, folkos, sanzonos bulizene, fúvósokkal, pörgős ritmusokkal… Az énekesük, Felix, balkézről vajdasági magyar származású, úgy itta a vizet, mint a bort, én meg pont fordítva, mégis kristálytisztán értettem minden angol szavát, nemhiába, a magyar akcentus jobban csúszik nekem…

Aztán mikor azon morfondíroztam egyik este, hogy merre induljak tovább, Keletre a Csendes-óceán felé vagy Nyugatra az Indiai-óceán irányába, akkor Sydneyből két különböző ismerős is hívott, hogy látogassam meg őket… Úgyhogy akkor irány Sydney és a Keleti Part… Na, itt aztán megkaptam azt a nagyvárosi káoszt, amit már oly’ régóta utálok… Adelaide Sydney-hez képest Mátramindszent, egy álmos kis hegyi falu, ahol mindenki köszön mindenkinek és mosolyogva érdeklődik, ?mi újság??… Sydney-ben már arctalan a tömeg, mindenki nyomul ezerrel, lökdösődik, rohan, félretaszít az útjából, nincs kegyelem… Ez persze főleg a City-re vonatkozik, a külvárosok már sokkal nyugisabbak, és hál’Istennek mindkét ismerősöm a külvárosban lakott, az egyik Ashfieldben, a másik Blacktownban, úgyhogy pár napig az ő vendégszeretetüket élveztem felváltva…

Aztán elég hamar mehetnékem lett, és mivel Blacktowntól csak másfél óra vonattal a Blue Mountains, ezért arrafelé vettem az irányt… Gondoltam, egy-két napig körülnézek, de végül két hét lett belőle… Megfogott a hely, mitagadás… Hatalmas hegyláncolat, szurdokokkal, kanyonokkal, patakokkal, vízesésekkel, esőerdőkkel, és messziről nézve az egész kékes színben vibrál, mint valami különös mesevilág… Ezt a kék káprázatot egyébként az okozza, hogy a völgyekben elterülő eukaliptuszerdők leveleiből a nap heve olajat párologtat, és a levegőben vibráló parányi olajcseppeken át válik kékes árnyalatúvá a nap fénye… Így festenek az Istenek kék színű hegyeket…

De a naplemente se piti errefelé… Olyan színorgia játszódik le az ember szeme előtt, hogy benedvesedik a bugyi tőle… Akkor szépen rá lehet gyújtani, mondjuk egy spanglira (de ha kéznél van egy üveg jó bor, az se baj), és csak lógatod le a lábadat a szakadék szélén, bámulod a messzeséget, ahogy a lemenő nap fénye átfesti az alattad elterülő zöld esőerdőt, a vörösen meredező, bizarr alakú sziklákat, és a távoli, kéklő hegyeket, és az egész olyan valószínűtlenül gyönyörű és annyira felemelő érzés, hogy ott lehetsz és mindezt átélheted, hogy a boldogságtól szép lassan elkezdenek csorogni a könnyeid, egy csepp, két csepp, amik egy idő után két összefüggő patakocskává duzzadnak, mint a szemközti sziklafalról alázúduló vízesés, mintha arcod lenne a tükörkép… És akkor észreveszed, hogy már nem csak ketten sírtok, Te meg az a vízeséses hegy ott szemben, hanem az Ég csatornái is megnyíltak a völgy felett, szakad az eső az erdőre (esőerdő!), és pillanatok alatt a szemed láttára alakul ki egy hatalmas vihar, villámlással, mennydörgéssel, és az egész förgeteg lassan kúszik feléd, látod, ahogy lent meghajolnak a hatalmas fák az orkán ereje alatt, érzed, milyen könnyedén le tudna téged is söpörni a szakadékba, de mégse mozdulsz, nem menekülsz, jöjjön, aminek jönnie kell, nyugodtan rágyújtassz egy (utolsó?) cigarettára és farkasszemet nézel a viharral… Ilyet még úgyse láttál, vihar az esőerdő felett a Kék Hegyekben, pazar látvány, színes, szélesvásznú, Dolby Stereo Surround, mint a moziban, csak épp itt Te is benne vagy a filmben, benne nyakig… Cikáznak a villámok körülötted, hajadat dobálja a szél, arcodba esőharmat szitál, itt van, ideért, behunyod a szemed, nagyot lélegzel, érzed illatát, megnyalod a szádat, érezni akarod az ízét is, mosolyogsz és vársz… Időtlen a pillanat, ami megérint, és elvagy benne a végtelenségig, évezredek múlva nyitod ki újra a szemed, de lehet, csak egy szempillantás volt, mindenesetre a vihar már mögötted jár… Fölötted már kitisztult az Ég, lassan elkezdenek ragyogni a csillagok is, mert közben szépen beesteledett, hűvösebb is lett, úgyhogy szedelőzködni kezdesz…
Tarisznyádba teszed a kiürült borosüveget, összeszeded a csikkeket… Elmenőben a víztócsákat kerülgetve hátranézel a sziklára, ahol ültél, csontszáraz, a cipőd is poros még, a ruhád se nedves, de körülötted minden szanaszét ázva, fák megtépázva, ágak letörve… De Téged békén hagyott a vihar… Hálát adsz az Égnek…, ezt megúsztad…, szárazon…

Már csak ezért az egy élményért is érdemes volt elutazni ide a Világ Másik Felére, ez a ?viharos boldogság? minden fáradtságot megért, feltöltött, erőt és hitet adott… Erőt a még reám váró úthoz…

Katoomba Waterfalls, Blue Mountains, New South Wales, OZ., április, 30 fok, néha eső…

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close