Bejegyzések

Bejegyzések

Interjú Bolival a ?80-as évek magyar punk-korszakáról

Nincs hozzászólás Boli írásai Hírek VHK archív cikkek

“Mi nem akartunk virágot a puskacsövekbe dugni, hanem inkább a puskacsövet a ránk szegezők seggébe.”

-interjú Bolival a ’80-as évek magyar punk-korszakáról-

– Egyike vagy azoknak, akik ott voltak a punk mozgalom kezdetén,végigjátszották a ’80-as éveket (Commando, T-34, Marina Revue, VHK) és ma is zenélnek. Mikor lépett be az életedbe a zene? Mi volt az első olyan zene,ami megfogott?

– Hát porbafingó kiskölökként még nem volt saját zenei ízlésem, úgyhogy azt hallgattam, ami otthon szólt a rádióban. Abba, Boney M, Szécsi Pál, azaz az akkori langyos mainstream. Háttérzenének jó volt, kissrác koromban amúgy is jobban lekötött az olvasás, mint a zene, a könyveket bújtam otthon állandóan (vagy indiánosdit játszottam a közeli kiserdőben, hehe), nem igazán érdekelt mi szól közben a rádióban. Néha azért, mikor el lehetett csípni Sweet-et, Slade-et, Suzi Quatro-t is, pergős ritmussal, torzított gitárokkal, ordibálással, akkor azért arra felkaptam a fejem, az már kifejezetten tetszett, jó vad zene volt a többi slágernyálhoz képest, úgyhogy ezek lettek a kedvenceim is, kb. az általános suli felső tagozatáig. Aztán 12-13 éves koromban, mikor megkaptam az első kazettás magnómat, akkor már elkezdtem vonzódni a keményebb műfajhoz, gyűjtöttem és bömböltettem otthon az ilyen jellegű felvételeket, szüleim nem túl nagy örömére. Először jött a hard-rock, mint a Black Sabbath, Deep Purple, Led Zeppelin, Kiss, AC/DC, később a heavy metal; Judas Priest, Iron Maiden, Motorhead, aztán az érdeklődésem 1-2 év múlva, egy kölcsönkapott Sex Pistols- kazettának köszönhetően átfordult a punkzene felé. 15-16 éves koromra szinte már csak punkzenéket hallgattam, szegecses bőrdzsekiben és szakadt farmerban jártam, és megvolt az első punkzenekarom, a Commando.

– 1965-ös születésű vagy, tehát az a korosztály, akiknek a – Piramis 1976-os berobbanásával elinduló csövesség jelentette azt a zenét, vagy- ellenkező esetben- a diszkó. Szeretted ezeket a zenekarokat? Milyen zenekarokra jártál?

– Hát a Piramis nem volt nagy kedvencem, 1-2 számtól eltekintve nem igazán fogott meg, nem úgy, mint a Beatrice, akik ’78-ban már Ramones, meg Pistols számokat nyomtak. Bár eleinte még csak kazettáról hallgattam őket, koncertekre nem engedtek el a szüleim általános iskolás koromban, de miután betöltöttem a 14-et, már nem tudtak visszatartani, ha nem engedtek elszöktem, úgyhogy akkor már inkább elengedtek. Milyen zenekarokra jártam? Hát a Piramis pózolós rock volt nekem, akár a Scorpions, túl komolyan vették magukat, ráadásul Révész fejhangú sikítozása kifejezetten idegesített. Engem akkor már sokkal jobban vonzott Feróék odamondogatása és ökörködése, bár eleinte még Eddára, P. Mobilra, meg Hobóra is jártam, később aztán már szinte csak Ricsére. Megjegyzem az Edda akkor még a csövesek zenekara volt, a szakadtaknak játszottak Edda Művek néven melós ruhában, úgyhogy a mára mainstream-trubadúrrá vált Pataky Attila Edda nevű üzleti vállalkozásának már semmi köze az akkori zenekarhoz. Aztán végleg lezárult a valójában ki sem teljesedett csöves-korszak részemről, jött az URH, VHK, Kontroll Csoport, Európa Kiadó, Neurotic, ezekre jártam, aztán mindenre, ami punk.

– Életed első koncertje?

– Ne röhögjetek, de Edda Művek, Budai Ifjúsági Park, ’78-79 tájékán, lehettem vagy 14. Előtte almabor a parkban, ahogy kell. Akkoriban Pataky még nem volt dáridós gagyi hakni-király, őszinte (vagy legalábbis akkor nekünk annak tűnő) külvárosi, mocskos rockot nyomott az Edda. Csöves-banda volt, csövesekhez szólt, 14 évesen eléggé bejött, az akkori zenei felhozatalban – ami 1-2 kivételtől eltekintve a kalap szarral volt kb. egyenlő- meg főleg. Ott csápoltam az első sorban, aztán azon kaptam magam, hogy csókolózok az egyik, tömegben hozzám nyomódó gyönyörű kiscsajjal, akit később elsodort a tömeg mellőlem. Ezek után, már csak miatta is, el kezdtem Eddára járni, hátha megtalálom a lányt, de nem láttam soha többé. Aztán elég hamar elhomályosította nálam az Eddát a Beatrice, Patakyt Nagy Feró, úgyhogy inkább Ricsére jártam, aztán már pikkpakk jött is a punk.

-Csöves voltál? Külsőségek? Hosszú haj, csövesnadrág, Alföldi papucs?

– Hát tény, hogy csövesnek néztem ki 13-14 évesen, hosszú haj (na nem olyan hosszú, mint most, csak amolyan vállig érő göndör, mert eredetileg én göndör vagyok), csöves nadrág, szimat-szatyor (katonai gázálarc-tarisznya), de a divat-csövesekkel meg az aluljárós kéregetős hardcore-csövesekkel nem azonosultam, és alföldi papucsot se hordtam. A papucsot amúgy is cikinek tartottuk, inkább Ramones-esre vettük a figurát a haverokkal, szűk farmer, bőrdzseki, tornacipő, télen bakancs. Később aztán a hajamat rövidebbre, punkosabbra vágtam, majd hidrogénnel kiszőkítettem, feltupíroztam, oldalt meg rövid maradt és barna, a Plasmatics-es Wendy taraját akartam leutánozni, bár egyszer lelimahlozott egy lelkesen integető és csókokat dobáló lánycsapat (Limahl a Kajagoogoo nevű szintipop boygroup bájgúnár énekese volt) és így utólag visszanézve az akkori fotóimat volt benne valami, már ami a frizuránkat illeti. Bár nem sokkal később meg Németországban egy fesztiválon a Siouxsie and the Banshees dobosával konkrétan összetévesztettek, mert állítólag annyira hasonlított a sérónk meg az arcszerkezetünk, na ez mondjuk azért megnyugtató volt a lelimáhlozástól kissé megtépázott lelkemnek. Aztán pár év múlva hajszint váltottam, paint it black, koromfeketére festettem az egészet és feltúrtam amolyan Robert Smiths-es szénaboglyába, akkor volt a dark-korszakom, Sisters of Mercyt hallgattam, meg Fields of Nephilimet, Christian Death-t, Coil-t, Cocteau Twins-t, Dead Can Dance-et, csupa életvidám zenét, hehe. Végül ’96 tájékán meguntam a hajfestést meg séróbelövést, amúgy is baromi sokat kellett vacakolni a hajammal, mert göndör volt, amit marhára utáltam és állandóan egyenesitgettem, viszont ahhoz meg pont tökéletes volt, hogy egy hosszabb görögországi tengerparti csövezés alkalmával berasztásodjon. Akkor ugyanis egy hónapig nem mostam samponnal, meleg vízzel hajat, hanem csak a sós tengervízzel, és attól meg a homoktól úgy összeállt a göndör hajam rasztatincsekbe, (na jó, esténként még sodorgattam kézzel a tábortűz mellett), hogy azóta se lehet kifésülni, a heti samponos meleg vizes hajmosás ellenére se, immár 15 éve. Tökéletes hajszerkezet, a normál hajmosáson kívül nem kell vele foglalkozni, nem kell vágni, turkálni, állítgatni, csak hátradobom aztán kész, hadd lógjon. Amúgy hajszerkezettől és kinézettől függetlenül, a régi kedvenceimet ma is szeretem, ugyanúgy szivesen hallgatok Damned-től kezdve a Subhumans-en és Peter and the Test Tube Babes-en át a Dead Can Dance-ig mindent, ami egykor a szívemhez nőtt.

– Akkor lényegében ez a két csoport volt: csövesek és digók. A két csoport kimondottan negatívan viszonyult egymáshoz. Te hogy emlékszel vissza erre? Voltak ilyen irányú balhéid?

– Az igaz, hogy csöves-digó ellentét volt, de nem mentek azok annyira vérre, mint pl. később a skinhead-punk, vagy manapság a skinhead-cigány ellentétek. Néha megkergették a digók a csöveseket, néha a csövesek a digókat, általában elcsattant pár pofon is, de nem voltak fejszétrugdosások, meg késelések. Én nem is emlékszem semmi komolyabb balhéra abból az időből, vagy csak én úsztam meg és nem voltam soha rosszkor rossz helyen, fene se tudja. Később punkként már jóval több atrocitás ért, rendőrök, skinheadek meg cigányok részéről is. Hozzátenném, hogy csak Magyarországon, külföldön még soha senki nem inzultált, pedig jártam már a new yorki Bronx gettónegyedétől kezdve a maláj kalózkocsmákon át a borneói fejvadászok dzsungeléig elég sok veszélyes helyen, de mindenhol békén hagytak, sőt barátsággal fogadtak. Nem úgy, mint néha a nyóckerben, vagy Békásmegyeren, hehe.

– Ott voltál a Fekete Bárány- koncerten? Amennyiben igen, milyen emlékeket őrzöl róla?

– Ott voltam persze, még a dátumra is pontosan emlékszem, 1980. augusztus 23-án volt megtartva az a koncert az óbudai Hajógyári szigeten. Azért emlékszem ilyen jól a dátumra, mert lecsekkoltam az előbb a neten, hehe. Na de komolyra fordítva, akkoriban az igen nagy szám volt, hogy a hatalom által nem támogatott zenekarok, mint a Beatrice, P.Mobil, Hobo, Bizottság, egy ilyen nagyszabású koncert keretében együtt felléphettek. A Bizottság egyébként már akkor is kilógott ebből a sorból, ők amolyan art-undorground vonalon mozogtak, a csöves közönség nagy része nem is tudott mit kezdeni velük, úgyhogy jobb hiján kifütyülték őket. Amúgy kisebb ellentét azért feszült ám mindegyik zenekar rajongótábora között, főleg a ricsések kemény magja (akik már a punkkal kacérkodtak, sokuk már az is volt vagy később az lett) nem nézte jó szemmel a kitűrt inges hobósokat, úgyhogy már eleve úgy ment mindenki erre a bulira, hogy nem egy kimondott peace&love fesztivál lesz, de ehhez képest meglehetősen kevés verekedés volt. Ez valószínűleg a markáns rendőri jelenlétnek is köszönhető. Egyébként nem csak a zenekarok rajongótábora, hanem maguk a zenekarok között is voltak villongások, Feró pl. a koncertjein folyamatosan savazta a mobilos Schuszter Lórit meg a hobós Billt és Földest (de kapott tőle eleget Pataky, vagy az omegás Kóbor is), úgyhogy kisebb csoda volt, hogy akkor így szépen együtt összejöttek, mint egy nagy család. Engem akkor egyébként már a Mobil, meg a Hobo nem érdekelt, én Ricsére mentem, meg Bizottságra, és azok kurvajók is voltak, bár azt hiszem, a Bizottság csak 20 percet kapott, de a hobósoknak az is sok volt, hehe. Nekem akkor már a csöves korszakom lezárult, jobban mondva igazándiból el se kezdődött, mert elég korán megcsapott a punk szele, a Fekete Bárányok koncertre pár hónapra rá már a Commandoban pengettem a basszust. Akkor voltam 15.

-A te életedbe elég korán belépett a punk, hiszen a Commando már 1980-ban megalakult, akkor pedig még inkább a kemény rock ment, a fiatalok többsége nem ismerte a punkot. Te honnan szereztél tudomást róla?

– Hát az biztos, hogy nem a magyar rádióból, punkszámokat ott elvétve se lehetett hallani, nem úgy, mint a Münchenből sugárzott Szabad Európa Rádión, a SZER-en. Ott volt egy Teenager Party cimű műsora Cseke Lászlónak (akit egyébként Ekecs Gézának hivtak, de a SZER stábja álneveket használt), ami tulajdonképpen kívánságműsor volt, lehetett kérni bármit, és ott persze le is játszottak bármit, a punkot is. Talán ott hallottam először punkot, de terjedtek egymás között házilag másolt, borzalmas hangminőségű Sex Pistols kazetták is, hozzám is eljutott egy. Később aztán már hozzá lehetett jutni főleg jugoszláv nyomású punklemezekhez az Ecseri piacon, azaz a Tangón is, meg lehetett hozatni külföldről, mert néha azért kijutott pár ismerős a vasfüggönyön túlra, akkor már lehetett kék útlevelet kérni Nyugatra is, előtte sokáig csak a kommunista országokba tudtak az emberek utazni piros útlevéllel. 15 évesen pl.(tehát 1980-ban) már én is Bécsben kotorásztam egy lemezboltban a punk-bakeliteket, egy évre rá pedig már Londonban tettem ugyanezt.

– Sok vita folyt arról, melyik volt az első hazai punkzenekar. Te hogy tudod?

– Szerintem a magyar punk 1977-ben kezdődött, amikor a Spions együttes megalakult, azelőtt Magyarországon nem volt semmi, ami punk, én legalábbis nem tudok róla. Hacsak nem számitjuk a korai Vágtázó Halottkémeket annak, hiszen ők már 1975-ben léteztek, amikor punknak itthon még nyoma se volt. De persze a VHK se számított punknak a szó klasszikus értelmében, tulajdonképpen azt se tudták mi az, bár a nevük tökéletes punk zenekarnév és az előadásaik is elég vadak voltak. Mégis eleinte inkább amolyan underground avantgarde performansz-brigád voltak, akik hihetetlen kaotikus őrületet tudtak a színpadon produkálni, de mellőztek mindenféle társadalombíráló, rendszerellenes szöveget (ami a punk egyik fontos alappillére), mert összefüggő, előre megírt szövegeik tulajdonképpen nem is nagyon voltak, szinte mindent a színpadon improvizáltak, és direkt politizálással egyáltalán nem foglalkoztak. Ez amúgy a mai napig jellemző a zenekarra, bár az is tény, hogy előadásmódban, külsőségekben, intenzitásban, az addigi zenei normák felrúgásával leginkább a punkhoz álltak köze. Közönségük nem kis hányadát a punkok tették ki a ’70-es ’80-as években, de a VHK szellemisége a “fuck the system” és “no future” jelszavaknál jóval túlmutat, a punk lokális protestálásával szemben ők univerzálisan gondolkodtak, a Semmi kapuin dörömbölve magát a Halált akarták móresre tanítani, és a Világösztönt kiugrasztani. A VHK nemcsak megelőzte a punkot, de meg is haladta azt, ezért aztán szerintem nem is tekinthetjük őket punkzenekarnak. A VHK, az VHK, külön kategória.

Viszont a Spions, az ízig-vérig punk volt, a magyar punk és új hullám alapkövének is tekinthető szerintem. Ráadásul nem voltak annyira lemaradva az angliai punk-hullámhoz képest sem, hiszen ott is csak pár évvel korábban kezdett el csörömpölni a Damned, meg a Pistols. Szövegeik nyíltan támadták az oroszok által irányított magyar kommunista rendszert, így aztán az üldözés és betiltások hamar ellehetetlenítették őket. Miután a fellépési lehetőségeik megszűntek, és mivel akkor még nem alakult ki itthon a punk befogadó közege, a Spions tagjai a disszidálás mellett döntöttek. Így a Spions magyarországi működése még 1978-ban megszűnt, alig egy évvel a megalakulásuk után. Gyakorlatilag három ?78-as koncerttel és pár amatőr demó-felvétellel váltak legendává. Bár gyanítom, hogy a mai magyar punkok többsége még csak nem is hallott róluk. A Commandoval viszont mi megemeltük a kalapunkat előttük, két Spions-számot is műsorra tűztünk, az “Anna Frank álma” és a “Menekülj végre (Summer Song)” feldolgozásával aztán mi se nyertük el az akkori rendszer rokonszenvét. Úgyhogy a célunkat elértük vele, hehe.

-A Commando hogy jött össze? Jellemeznéd a tagokat?

– Hát először is talán kezdjük a tagok névsorával. Kiss Ferenc (Gyapi): ének, Németh Gábor (Quo): gitár: Ványi Tamás (Apu): dob, valamint jómagam basszgitáron. Ekkor ugyanis még basszusoztam, nem mintha ahhoz értettem volna, csak a dobos poszt már foglalt volt. Tulajdonképpen gőzöm sincs, hogy jött össze a zenekar, mert még csak nem is egy helyen laktunk, nem is egy suliba jártunk, de a közös zenei érdeklődés valahogy összehozott minket. Semmilyen zenei előképzettségünk nem volt (leszámítva Ványi Aput, aki már felszereléssel rendelkező lelkes és ügyes amatőr dobos hírében állt), én addig basszgitárt még csak nem is fogtam a kezemben, de ez nem volt akadálya annak, hogy zenekart alapítsunk. Ványi amúgy óbudai volt, arról a környékről később sok punkzenész és zenekar került ki (pl. Elhárítás, Modells, Kretens), az én haveri köröm is nagyrészt óbudai volt (én Békásmegyeren laktam akkor). Ványit tehát Óbudáról ismertem, Gyapival és Quoval (aki még a Status Quo zenekarról kapta a becenevét, mert régebben az volt a kedvence) pedig valószínűleg az Ecserin jöttem össze punklemez-böngészés közben. A zenekarosdi pedig magától értetődően merült fel bennünk, odáig voltunk az akkori külföldi punkbandákért, a Damned-ért, Pistols-ért, Stranglers-ért, Clash-ért, Ramones-ért, gyűjtöttük a nehezen beszerezhető bakeliteket tőlük (a CD-nek ugyebár akkoriban még se híre, se hamva), olyanok akartunk lenni, mint ők, másoltuk az öltözködésüket (szegecses bőrdzseki, jelvények, stb..), később meg a zenéjüket is. A Commandoval először a Damned Stooges-átiratát, az “I feel allright”-ot tanultuk be, aztán Ramonest, Spionst, utána meg elkezdtünk saját számokat írni. Egyre keményebb zenéket hallgattunk, a Clash már lagymatag volt, az Exploitedet, G.B.H.-t, Plasmatics-et favorizáltuk, aztán később jött a Discharge, meg a finn hardcore, de az már inkább a Marina Revue-höz kötődik, az már egy másik fejezet.

– Milyen cuccokon játszottatok? Jolana gitár, Amati dobcucc, hasonlók?

– Pontosan ezek a márkáink voltak asszem, illetve nekem még gitárom sem volt, kölcsönbasszust pengettem, erősítőnek rádiókat használtunk a próbákon, csak koncertekre szereztünk valami rendes cuccot, csöves Selmer erősítőket, Shure mikrofonokat. Próbahelyünk eleinte egyébként nem is volt, a Quo szobájában próbáltunk a Ferenc körúti lakótelepen, a szülei meg a szomszédok nem kis örömére. Dobszerkót ilyenkor nem is használtunk, egyrészt macerás lett volna mindig elcipelni Ványinak Óbudáról, másrészt nem is lehetett volna abban a lakótelepi szobában, a lábdob hangja kidöntötte volna a falakat, így is zengett az egész ház dobszerkó nélkül is. Zenei tudás és előképzettség tényleg nem kellett a punkhoz, se komolyabb cucc, de azért nem volt hátrány egyik sem, könnyebben és gyorsabban befutottak az olyan bandák, akik azért zenélni is tudtak és viszonylag jól megszólaltak, lsd. Dead Kennedys, vagy itthon a Kretens. A kutyaütőknek, mint nekünk, már nehezebb dolga volt, hehe.

– Azt olvastam Pozsonyi könyvében (A Lenin- szobor helyén bombatölcsér tátong A magyar punk története 1978- 1990), hogy karszalagot készítettek magatoknak,ami igencsak nagy érdeklődést váltott ki-leginkább a hatósági szervek körében. Igaz ez? Ha igen, honnan jött az ötlet?

– Így igaz. Az ötlet az énekesünktől, Gyapitól származott, és a polgárpukkasztáson kívül az volt a célja, hogy legyen valami egyéni jele vagy viselete a zenekarnak, mint pl. a Beatricének a babos kendő. Láttuk egynémely külföldi punk-együttes fotóján, hogy előszeretettel viselnek náci horogkeresztes karszalagokat, na nem mintha fasiszták lettek volna (Siouxsie and the Banshees pl.), hanem puszta polgárpukkasztásból, tabudöntögetésből. Mi a náci karszalagot ötvöztük a Commando képzeletbeli zenekari logojával, így született meg a piros karszalagon fehér rombusz, benne fekete gót C-betű. Ezt húztuk a fekete bőrdzsekink ujjára. Nagyon impozáns volt, hehe. Na most, képzeld ezt el 1980-81-ben az oroszok által irányított Magyarországon, a kommunizmus fénykorában. Csoda, hogy nem csuktak le minket. Amúgy ezen a mai napig csodálkozom.

-1981-ben jelent meg a Rockévkönyv 1981, amiben titeket is megemlítenek, igaz nem kifejezetten pozitívan. “A Ramones 1976-os stílusánál tart- igaz, jóval alacsonyabb szinten. (….) Visszataszító előadásmódjukkal nem igazán nyerték el a közönség tetszését.”- írja a szerző. Mi volt az, ami ilyen taszító volt a közönség szemében? A debütáló koncert amúgy hol volt? Hogy emlékszel rá?

– Ez az ominózus “visszataszító előadás” volt a debütáló koncertünk, 1981 nyarán az Eötvös-klubban. Valami tehetségkutató verseny volt az tulajdonképpen, több zenekar is fellépett, mindegyik hozta a haveri körét, de mivel punkzenekar rajtunk kívül ott nem nagyon volt (vagy csak én nem emlékszem már), csak főleg blues, meg rock, vagy amolyan semmilyen, ezért javarészt hosszú hajú csövesekből, meg Beatlest hallgató jól fésült átlag középiskolásokból állt a közönség. Le is esett az álluk, mikor megláttak minket karszalagos, szegecses bőrdzsekikben, hát még mikor meghallottak. Aztán a színpadi shownk végleg betette nekik a kaput. Először is az egyik szám közben darabokra zúztunk egy tévét a szinpadon, (az énekes fejszével, én bakanccsal), ezt az ötletet amúgy a Plasmatics-től nyúltuk, ők szoktak tévét apritani a koncertjeiken. Aztán az volt a terv, hogy az énekesünk egy hatalmas, John Lennont ábrázoló táblát lóbálva (ahogy Joey Ramone a Gabba Gabba Hey-es táblát szokta), énekli el a “John Lennon, miért nem születtél halva?” című nótánkat, miközben leönti a táblát benzinnel és meggyújtja azt. Aztán a lángoló táblát nemes egyszerűséggel lepisáltuk volna, nehogy leégjen a szinpad is velünk együtt, hehe. De a klub vezetője megneszelte a tervezett tűzgyújtási akciónkat és kijelentette, hogy tűz esetén nemcsak, hogy le lesz fújva az egész banzáj, de majd az őrszobán gondolkozhatunk rajta, hogy miért nem léphetünk fel soha többé a klubban. Mi meg nem akartuk mindjárt az elején ellehetetleníteni a zenekart, hogy a későbbiekben ne tudjunk fellépni, mert nem túl sok koncerthely volt abban az időben, ahol szóba álltak punkokkal is, úgyhogy a tüzet a levizeléssel együtt kihagytuk, viszont a miheztartás végett John Lennon homlokára egy nagy célkeresztet rajzoltunk és lenyomtuk a számot, aztán a fotóját darabokra tépve beszórtuk a túlnyomórészt Beatles-rajongó elképedt közönség közé. Nos evvel valóban nem nyertük el a nagyérdemű tetszését, viszont az a maroknyi punk, aki ott volt, az velünk együtt nagyon jól szórakozott. Ugyebár a Pistols dobosa, Paul Cook annak idején ” I hate Pink Floyd” pólóban parádézott, elutasítva az addigra tömegcikké váló kommercializálódott rockzenét, mi a Beatlest szemeltük ki célpontnak, hogy a régi idők zenéjét félresöpörve forradalmasítsuk a langyos állóvizet. És hát a hippi John Lennon peace&love mentalitása is gyökeresen ellentéte volt az agresszív destroy-fuckoff-no future punk-szemléletnek, ráadásul simán voltunk olyan bunkók, hogy arra se voltunk tekintettel, hogy akkoriban lőtték le. Nekünk akkor semmi se volt szent, vagy tabu, zsigerből lázadtunk minden ellen, amiről azt gondoltuk, hogy idejét múlt, legyen az kommunista rendszer, vagy kommerszé vált beat-pop-rock zene. Az se érdekelt minket, hogy a hippik, meg a Beatles is ugyanilyen lázadó volt a maga idején, nekünk ők már lejárt lemez voltak, és mi nem akartunk virágot a puskacsövekbe dugni, hanem inkább a puskacsövet a ránk szegezők seggébe. Mai fejjel természetesen már sok mindenben másképp gondolkodom, mint kamaszfejjel, elsősorban a lázadás célpontja és mikéntje felől, de a rebellis természetem ugyanúgy megmaradt. John Lennonnal és a Beatlesszel viszont semmi bajom, de a zenéjük továbbra se jön be, sajnálom.

– Sajnos még nem hallottam felvételt a zenekartól. Milyen számokat játszottatok? Tudsz idézni szövegeket?

– Felvételem nekem sincs már, a Commando- kazettáim elkallódtak sajnos. Damned, Ramones és Spions számokon kívül voltak természetesen saját számaink is, de teljes szövegekre nem emlékszem már, csak számcímekre és szövegfoszlányokra. A “KISZ-titkár” cimű számunkban a Kommunista Ifjúsági Szövetség kádereit állítottuk pellengérre (“a KISZ-titkár én vagyok, élet-halál ura vagyok”), a “Cigánylány” pedig egy szép szerelmes dal volt, csak a végére kicsit bedurvult és csúnya halála lett a leányzónak, hadd ne idézzem. A “John Lennon”-nóta is hasonlóan barátságos hangvételben íródott, ilyen veretes sorokra emlékszem belőle, hogy “John Lennon, te fatökű impotens, Yoko Ono, te csőmellű állat”, meg, hogy “Egy golyót a lábadba, John Lennon, védd magad, Egy golyót a fejedbe, John Lennon, tetű vagy, Egy golyót a szívedbe, John Lennon, halott vagy”. Mai fejjel szinte belepirulok, de akkor ez olyan természetességgel áradt belőlünk, amilyen természetességgel csak egy kisgyerek tud kínozni egy bogarat például, kitépve a lábait, szárnyait, és kíváncsian nézni, hogy vergődik. Nekünk akkor senki és semmi se volt szent, de azóta a punkok megtanulták a lázadás etikettjét, hogy ki ellen és hogyan szabad lázadni. Manapság a lázadás már nem lázadás, a punk már nem punk, konszolidálódott és beépült a mainstreambe, lsd. Green Day, Offspring, Rancid, hadd ne soroljam. Nincs ezekkel a zenekarokkal semmi bajom, csak nehogy azt higgye már valaki, hogy az a punk.

Amúgy teljes egészében csak a Spions- feldolgozásaink szövegeit tudnám idézni, de azoknak mindenki utána tud nézni máshol is (ahogy most én is a netről guberáltam ki, mert fejből azért nem tudnám végig szavalni), úgyhogy csak ízelítőként pár sor az “Anna Frank álma” és a “Menekülj végre (Summer Song)” című legendás dalokból:

“Anna Frank
Szeretkezz velem
Anna Frank
Sikíts te állat
Anna Frank
Különben feladlak
Anna Frank
A fiúk kint várnak
Ne félj
Imádni fogod
A szerelem újra szabad
Nekem nem csak a vaginád kell
Nekem te kellesz, az agyad
A tested átjárja végre
Az erőszak és a félelem
Egy kísértet vagyok a jövőből
És te vagy az én kísértetem”
“Istenem, szólnak az ágyúk
Bombázók raja húz délnek
Istenem, úgyis beérnek
Hiába futsz, hiába térsz meg
Menekülj végre, menekülj végre már,
Az álomnak vége
Vége a békeévnek
Istenem, ugatnak a fegyverek
Igen, az utolsó nyaram
Amit még végigélek
Gyűlölöm ezt a telet
De küldd el az üdvözleted
A halál évtizedének?

Nem véletlenül játszottunk Spions-ot is, ők tudtak jó szövegeket írni, mi meg nem. Zenélni viszont se ők, se mi nem tudtunk, azt kell, hogy mondjam. De ez akkor nem számitott.

– Mennyire volt nehéz koncertezni? Betiltások? Álneveken való fellépés?

– Konkrét betiltásról nem tudok a Commandoval kapcsolatban, de nem volt könnyű fellépési lehetőséget találni akkoriban egy punk-zenekarnak, főleg olyannak, mint mi voltunk. Besétáltunk egy klubba, vagy művházba, és már páros lábbal rúgtak is ki minket. Tehetségkutatókra könnyebb volt bejutni, mint önálló koncertet leszervezni, csak az volt a lényeg, hogy kamu számszövegeket kellett leadni és jelentkezéskor a legszolidabb zenekartagot küldeni, mínusz szegecses bőrdzseki és természetesen mínusz karszalag. Aztán mikor a koncerten teljes harci díszben megjelentünk a színpadon, akkor már késő volt, nem zavarhattak le. Viszont a politikailag nem túl korrekt előadásunk után már nem igazán léphettünk fel ugyanazon a helyen még egyszer. Álnév mögé nem akartunk bújni, bár a “Ki kicsoda a magyar rockzenében?” c. kislexikon azt írta később, hogy időnként Nagykabát néven léptünk fel, de ez hülyeség, mi büszkék voltunk a Commando névre, vagy azon a néven játszottunk, vagy sehogy. Úgyhogy többnyire sehogy, hehe. Lehet, hogy mégis csak be voltunk tiltva?

– Kb. hány koncertet élt meg a zenekar? Mi volt a feloszlás oka és hogyan/ mikor történt meg?

– Hát én összesen kb. 3 koncertre emlékszem a nagyjából egy év alatt. Akárcsak a Spionsnál, csak mi nem disszidáltunk egy év működés és kb. 3 koncert után, hanem feloszlottunk, ’81 vége fele asszem. Igazándiból nem tudom, hogy miért, mert nem a zenekarosdiból lett elegünk, ugyanis mindegyikőnk folytatta tovább a zenélést. Gyapi és Quo megalapitotta az Invázió-t (később Invázió’84), Ványi Apu a Modellsben tűnt fel először, aztán a ZEF-ben (Zivatar Előtti Fülledtség) meg még egy raklap másik bandában, engem pedig a T-34 hívott el basszusozni. Egyébként van egy olyan sejtésem, hogy Ványi – megunva a sikertelenséget és amatőrködést- köszönt el elsőként és igazolt át a profibb zenészekből álló Modellsbe, aztán engem már nem volt nehéz elszipkáznia a T-34-nek a dobos és koncertlehetőségek nélkül maradt szárnyaszegett Commandotól. Én zenélni akartam tovább, koncertezni, a T-34 meg harcra kész volt, már csak én hiányoztam, úgyhogy vágtáztam is át hozzájuk, lobogó tarajjal.

Folytatás hamarosan….

Music Communication interjú Bolival

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close