Bejegyzések

Bejegyzések

Lugosi Lugo László: Világító karosszékek repülnek az űrben

Nincs hozzászólás VHK archív cikkek

Forrás: AL2. 1983 február 49. oldal

Először azt hittem, ilyen zenekar nincs is. Nem hallottam őket sehol játszani. Aztán kiderült, hogy van. Hallottam egyszer. Úgy tűnt, nagyon jó zenekar, bár a szöveget egyáltalán nem lehetett érteni, és a zene teljesen torz volt. Mintha minden ott történt volna a színpadon, a zenekar tagjai közt, de ennek ellenére kifelé, a közönség felé, és mintha semmi nem lett volna előre megírva, csak a szöveg.</font>
Aztán később kiderült, hogy mindez pontosan így van, csak néha még a szöveg sincsen megírva. Improvizáció az egész. Minden. Minden hang és minden szó. Csakhogy ez sem igaz. Biztos vagyok abban, hogy ebben a zenében ? bármilyen kaotikus, improvizatív, össze-vissza, határozatlan, támadó, erotikus, fajtalan, durva, narkotikus, elborult és tehetetlen is ?látszólag ? semmi sem kitalálatlan. Egy abszolút pontos, és szavakkal ugyan nem, de magával az előadással és a zene-eseménnyel egyértelműen leírható teste van. Mert kompozícióról nem lehet itt írni. Ez nem kompozíció. Ebben a zenében minden eleve adott, attól a pillanattól fogva, hogy a múltban valakiben megszületett az ötlet: ezt kell csinálni; sőt, sokkal régebben adott minden, mindannyiunk elfojtott kollektív tudatalattijában: ezért olyan ismerős és olyan idegen. Minden adott, mindennek megvan a maga helye, és minden meg is találja helyét az előadás folyamán, és csak ott találja és találhatja meg helyét a gitárokon, a dobon és az énekhangon. Mintha valami hatalmas és erős vár állna a zenekar mögött, vagy egy olyan térkép, amire rá sem kell néznünk, hogy tudjuk, hol vagyunk. aztán hozzáfoghatunk a részletes tanulmányokhoz. De előbb át kell vennünk a ritmust. A VHK-nak vannak látszólag egyértelműbb pillanatai is, amikor a zene közel áll mondjuk a Bauhaus zenéjéhez ? ilyen volt például az 1982 szeptemberi Ikarusz-koncert második fele: és ilyenkor kiderül, hogy mindez szerkezetbe rendezve is érvényes, nem a látszólagos és valódi káosz szüli az őrületet. De a legfontosabb a mögöttes tartomány: az a világ, amely az eltűnt és elveszett közös kultúra-alapokat pótolja és egyben megteremti: ma már nem lehet ilyen zenét csinálni, ami egyértelműen beleillik valahová: mindez egy kicsit komikusan hatna: a végtelen hajsza az újdonság iránt utolérte a rockzenét is, ami pedig éppen azzal tűnt eddig elő, hogy a szédületes változás tempó-pályáján kényszerült mozogni. A VHK egyszerre interpretálja ezt a rohanást és teremti meg azt a szolíd feltételt, amelynek háttere előtt mindez egyértelművé válik: egyszerre kultúra és teremtés, meglét és hiány. Hiányérzet. Egyébként pedig nem is csak zene: színház, felolvasóest, hangköltészeti alkotóműhely, képzőművészeti esemény, és body-art performance: hiszen minden egyes koncert teljes kikészüléshez vezet, nyilván hogy fizikaihoz és lelkihez egyaránt, másképpen ezt a fajta művészetet nem is lehetne művelni: Grandpierre Attila egyfolytában rója a színpadot, szenved és élvez, egyszerre áldozza föl önmagát és ismeri meg magát a szavakat: egyszerre mágus és áldozat: olyan kollektív mítoszt teremt magának, amelyet csak ő ért, és ettől mindenkié: nemcsak a külsőt áldozza fel, hanem a belsőt is. És a zenekar többi tagja is (Czakó Sándor, Ipacs László, Soós Lajos) felkészíti magát azokra az újabb állapotokra, amelyeket még senki sem ismer: ők sem. Az Ikarusz-koncerten hatalmas háló volt kifeszítve a színpadon: minden zenész boldogan zuhant bele a műpók csapdájába: egyszerre jelentette ez a háló a menekülést és a megváltást: minden kezdet ebben kapott értelmet. Ez volt egyébként az a koncert, amelyről az első igazán hallható hangfelvétel készült. Addig fogalmam sem volt arról, miről szólnak a szavak. Most már sejtem: a menekülésről, a csapdákról, a megszabadulásról, a vergődésről, a lehetetlen állapotokról, az áldozatról és az erőfeszítésről: az erőről: kollektív személyes rítus a rock egyértelműen kétes közhelyeiben és nyelvén, de azon túl is az automatikus írás és a pszichoanalitikus gondolati asszociáció tájain: mindent tudok és ettől még nem vagyok okos, mindent el kell mondanom, mert semmire sem emlékszem. Ez a zene nem műsor, hanem megismerés: enyém és másoké. Sámánizmus, ördögűzés. Éppen ezért nem valószínű, hogy a VHK valaha is lemezre kerül: nemcsak a magyarországi monopolizált lemezkiadás fordít hátat az ilyen zenének: nem csak gazadasági csőd fenyegeti a VHK kiadóvállalatát. Ám ebben némi túlzás is rejlik: nem csak a lemezkiadók demokratikus érzelmeinek hiánya miatt van kevés ilyen zenekar: a létező együttesek száma mégis véges: New Yorkban létezik egy DNA nevű csoport: ők is két évet vártak, amíg a Rough Trade kiadta első lemezüket: hat szám, tizenegy perc, nagylemez. Tizenkét húros gitár, basszus és dob: minden hangszer egyszerre játszik szólót és kíséretet, ott is minden koncert olyan, mint egy improvizáció, de közben mindennek megvan a maga helye. Mint a VHK-nál, de koncentráltabban: a VHK mondjuk tíz percbe terjeszti ki azt, amit a DNA fél percben old meg. ettől aztán más is. (A body-art-performance extatikusan ragadja el az odafigyelő közönséget. Éppen ezért nincs is értelme a VHK-nál próbáról beszélni: minden próba ugyanolyan koncert, mint a többi, legfeljebb nem nyilvános. Magánügy ez is. Minden egyes koncert hangfelvétele ? egyik sem profi minőségű, kivéve az említett Ikaruszt ? önálló mű. A VHK-nak nincs saját erősítő berendezése. Olyan kényszer, ami munkaeszközzé válik, és amire épp ezért erősen kell koncentrálni.) van még egy zenekar, amely tudomásom szerint ilyesmit művel: a Wire. Egyébként ők is megjelennek, a HAD nevű kis lemezkiadónál: a cég közölte a zenekarral, hogy egy lemezoldalra húsz percnyi műsor fér: pontosan ennyit is vettek fel. Egyébként a VHK zenéje nem csak művészet: Grandpierre Attila önmagát tudósnak tartja: az is: csillagász. Tudomány is. A végső válaszok, az újdonság erejével ható megoldások, soha nem látott tapasztalatok egybegyűjtése intenzív sámánizmusban. Fura keverék, de nem hibrid. Tiszta. A koncertekhez, gondolom, azt az egész napot végig kellene követni, amikor az előadás lemegy: előtte és utána is: az abszolút filmtéma, művészet és élet szétválasztott egybeesése, egymás irányába történő kiterjesztése.
Talán hiba Grandpierre Attiláról beszélni a VHK apropójából: de ezt képtelen vagyok elkerülni: ő a centrum, ahol minden robban, ő írja és improvizálja a szövegeket, ő a legnagyobb showman, anti-showman és anti-anti-showman: nekem leginkább ő jelenti ezt a zenét, persze nem az ő kizárólagos produktuma: az egész zenekaré. Kollektív anonimitás: kollektív magánáldozat, rátalálás a rituális önmegsemmisítésen keresztül: kérdésfeltevés egy konvencionalizált és közismert, közérthető és megszokott nyelven olyan kérdésekről, amelyekre, ha van is válasz, az csak a koncert ideiglenes őrületében kaphatja és találhatja meg végleges és elkerülhetetlen, tehát egyedül lehetséges állapotát: csak akkor létezik, ha elpusztul, de akkor univerzálisan. Miközben azon törtem a fejem, mit írjak még, véletlenül elolvastam valamit, amit évek óta szerettem volna: Heinrich von Kleist A marionettszínházról című romantikus írását, és mivel más most nem jut eszembe, ide írom azt, amit találtam, amúgy is ide illik, fura mód.
?Látni való, ugye, hogy mennél jobban sötétül és halványul a szerves világban a reflexió, annál sugárzóbbá és elevenebbé válik a grácia benne? De mint ahogyan a valamely pontban egymást metsző vonalak, ha a végtelenben áthaladnak, a pont túloldalán ismét metszik egymást, vagy a homorú tükör által alkotott kép a végtelenbe távolítva ismét közelivé válik, ugyanúgy visszatér a grácia ott, ahol a tudat mintegy megjárta a végtelent, s így egyidőben két ellentétes pontban, az emberalkat két végletében válik láthatóvá: a bábuvá s az istenné lett emberben, mivel a tudat értéke az egyikben zérus, a másikban végtelen.
Akkor hát ? kérdeztem kissé bizonytalanul ? ismét ennünk kellene a tudás fájáról, hogy a bűntelenség állapotába visszajussunk?
Úgy van ? mondta C. úr. ? De ez már a teremtés utolsó fejezete lesz.?
x Lugo x

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close