Bejegyzések

Bejegyzések

?Nem úgy fogom fel magam, mint a 21. században élő embert?: Interjú a Vágtázó Halottkémekkel

Nincs hozzászólás Hírek Sajtó

Az 1975-ben alakult Vágtázó Halottkémek 13 év elteltével jelentkezett új lemezzel. A 2001-ben alkotói válság miatt feloszlott zenekar tagjai persze nem tétlenkedtek az eltelt egy évtizedben. Grandperre Attila megalapította a Vágtázó Csodaszarvast,Németh László Fritz a Magurában, Mestyán Ádám a Yavában, Balatoni Endre pedig a Narco Polo nevű formációban folytatta. 2009-ben aztán megalakult a Vágtázó Életerő, melyet az egykori VHK tagok hoztak össze Ipacs László dobos nélkül, akitSzabó Kristóf váltott. 2010-ben Kristóf kilépett a zenekarból, az Ő utóda Király Zoltán[Akela] lett. A Vágtázó Életerő 2009-ben megjelentetett egy lemezt ‘Forgószél’ címen, melyen 3 új szerzemény mellett klasszikus VHK dalok élő felvételei kaptak helyet. 2012 februárjában Balatoni Endre tragikus halála sem állta útját annak, hogy az év végén megjelenjen egy új Vágtázó Halottkémek lemez, Köles Vazullal az üstdoboknál. A ‘Veled Haraptat Csillagot c. lemezről és a zenekar terveiről szóló kérdéseinkre Grandpierre Attila, Mestyán Ádám és Molnár Lujó válaszolt.

Hard Rock Magazin: ‘Veled Haraptat Csillagot’ címmel megjelent az új VHK lemez, melyen a Vágtázó Halottkémek zenekarnév díszeleg. Hogy-hogy visszatértetek az eredeti névhez?

Grandperre Attila: Újraalakulásunkkor, 2009-ben az újjászületést és a folytonosságot is ki akartuk fejezni a Vágtázó Életerő névvel: a ?Vágtázó? utal a folytonosságra, az ?Életerő? az újjászületésre. A zenekarban csak egy tag volt új, a dobosunk, Szabó Kristóf, akit később Király Zoltán váltott fel. Ráadásul újra csatlakozott hozzánk Szónusz, a VHK egyik meghatározó egyénisége. Az eltelt 3-4 év alatt a közönség számára a VHK-t jelentettük.

HRM: Mennyire volt nehéz ismét megtalálni a közös zenei hangot 8 év elteltével próbákon és élő fellépéseken?

GA: A VHK-ban óriási erők lakoznak, és a 9 év kényszerszünet embert próbáló éveket jelentett mindannyiunk számára. Szerettük volna hamarabb folytatni, de ehhez meg kell érnünk, és a körülményeknek is ki kellett alakulniuk. Mikor 2008-ban elindultak a próbák, olyan érzés volt, mintha az életünk egy űrhajóba került volna, és rakéták röpítettek volna bennünket az életünk teljébe. Lubickoltunk a hömpölygő erőben, s közben gyakran ránk szakadt az ég. Sohasem lehetett tudni, mi lesz a következő próbán. Félórás, rendkívüli erejű zenefolyamok születtek, közülük nem egy megismételhetetlenül utolérhetetlennek bizonyult. Az első próbáktól kezdve világossá vált: tisztább és teljesebb lett az erő, ami a VHK-t élteti, röpíti. A koncertek, különösen az egymást követő koncertek még közelebb röpítettek bennünket a tűzhöz.

HRM: Gyorsan, könnyedén születtek az új dalok?

GA: A zeneteremtés annyira elszabadult, hogy messze kerültünk a többé-kevésbé megírt számoktól. Ezektől a lélek-nyitogató élményektől a zenei látásmódunk is tovább fejlődött. Ennek során született meg a Távoli világok, az újjászületést követő első lemez, a ‘Forgószél’ szerintem talán legcsodásabb dala. Álmomban született az indító ötlet, az alapgondolat üde élménye, de a második rész csak jó néhány próba után alakult ki. A ‘Forgószél’ másik két új dala, a Forgószél és a Holdvilág pedig jóformán egy próba alatt kiröppent. Az első új stúdiólemez, a ‘Veled Haraptat Csillagot’ számai könnyen születtek, de közülük nem egy jelentős átalakuláson ment át.

HRM: Ha jól tudom, a VHK dalok zenekari próbákon születnek, hogy néz ki egy ilyen próba?

GA: A próbáknak mindmáig nincs kialakult rendje. Gyakran teljesen szabad zeneteremtéssel kezdünk, ez szellemi erőink próbára tételét s egyben játékos felszabadulást is jelent, s közben ráhangolódunk a zenére, s egymással is összehangolódunk. De gyakran előfordul, hogy Lujó [Molnár Lujó gitáros] vagy én, vagy más egy vagy több ötlettel, javaslattal kezdjük a próbát. Elkezdünk zenélni, s eközben új meglepetések érnek, új ötletek merülnek fel. Leállunk, elkezdjük mondani, mi merült fel, de közben valaki hangolja a gitárját, vagy csuklóját lazítva pengeti a húrokat. Ilyenkor persze senki nem a zenére figyel, hanem a hangolásra, a csuklójára, vagy éppen maga sem tudja, mire. Ezek a legjobb pillanatok, az egyik ilyet csíptem el, amikor Ádám [Mestyán Ádám basszusgitáros] belekezdett egy basszusszólamba, amibe Lujó is bekapcsolódott. Már úgy tűnt, abba akarják hagyni, amikor belekiáltottam, hogy abba ne hagyják, és én is csatlakoztam hozzájuk, elmerültem a felmerülő világban, mindenről elfelejtkezve megnyilvánult előttem az életem mélyebb logikája, csodálatos jelentőségben ragyogott életem néhány meghatározó élménye, egymással tiszta értelmi összefüggésben, de akkor már az ájuláshoz közeli állapotban énekeltem, Lujó elképesztően hozta delejes, részegítő szólamát, amely mintha álmomban hallottam volna a világ legjelentősebb zenéjét, úgy hatott rám. Eközben Ádám drámai basszus-löketei földrengés-szerűen ragyogtattak fel egy-egy lidércfényt, az érzések gyötrő vívódását és megtisztulását, és engem csak röpített, röpített a zene huszonvalahány percen át. Így született a Szerelembe zuhanás, legalábbis ahogy én átéltem, de máig furdal a kíváncsiság, hogyan tudott Ádám ilyen basszusszólammal előrukkolni. Volt ennek valami előzménye? Megálmodta, vagy régi dédelgetett ötlete volt? Vagy ott a helyszínen, a hangulat ösztönös elkapásával merült fel benne? Vagy teljesen ösztönösen jött, és Ádám is csak később vette észre, hogy milyen érdekes zenét játszik? Vagy csak azután eszmélt, hogy rákiabáltam, hogy folytassa?

Mestyán Ádám: Úgy emlékszem, hogy az új torzítópedálomat próbálgattam, illetve kísérleteztem, hogy milyen hosszan tart egy hang. Olyasmire gondoltam, hogy mennydörgést kellene létrehozni, ami folyamatosan erősödik. Ezt észrevette a dobos és elkezdte a tamokat ráütni a hangokra, a Lujó pedig véletlenül valami olyan akkordokat pengetett, amik szinte hátborzongatóan ellensúlyozták a basszus-dob súlyos dobbanásait. De ezt tulajdonképpen mi észre sem vettük, egy pár perc után abba akartuk hagyni, mint egy könnyed imprót, csak ?belekaptunk?. Azonban ekkor az Atilla [nem elírás, Grandperre Attila gyakran használja az Atilla név leírásának ezt a módját] mint egy őrült elkezdett ordibálni, hogy abba ne hagyjátok, mi meg rémülten néztünk, hogy tulajdonképpen mit is? Aztán  egyből olyan refrént énekelt rá, hogy megindult az egész felfelé!

Molnár Lujó: Egy tavaszi, napsütéses vasárnap délután kipihenten és jó kedvvel mentünk le a próbaterembe, ahol Fritz [Németh László Fritz gitáros] addig állítgatta az erősítőmet és az effektjeimet, amíg egy teljesen telített és erőteljes hangzás ki nem alakult belőle. Ettől kezdve megnyílt előttem egy teljesen új világ, és amikor Ádám berobbant egy félelmetes, lényegében pszichedelikus, de ezzel együtt erőt és szenvedélyt sugárzó basszustémával, azonnal ráéreztem a folytatásra is: elég volt csak néhány hang és egy disszonáns akkord, hogy ez a forrásként kibuggyanó víztömeg csillámló patakká, majd büszkén dagadó folyóvá duzzadjon. Ráadásul, több zenekari tag is túl volt éppen egy-egy brutális szerelmi csalódáson, és ezek az érzések felszínre törtek. Amikor Atilla elindította a felvételt, nem is nagyon tudtuk abbahagyni, átadtuk magunkat a szenvedélynek és a sodrásnak, a mindent elnyelő és újra meg újra felkavaró örvénylésnek. Ebből az élményből született a Szerelembe zuhanás című dal, ami attól is érdekes, hogy nem hasonlít egyetlen egy, régebbi VHK dalhoz sem. Később, a stúdióban egyértelmű volt, hogy muszáj ehhez a dalhoz akusztikus gitárt is alkalmazni. Én a felvétel napján csak ezért már hajnalban felkeltem, kerestem a hangokat, majd Atillával egy egész délelőttöt fordítottunk arra, hogy a megfelelő harmóniákat megtaláljuk. Annyira jól sikerült, és annyira telített volt érzelmekkel, hogy napokig, éjjel-nappal csak ezek a csodás motívumok zenéltek a fülemben. Tehát, ebből is látszik ? de volt erre példa már régebben is ?, hogy nem csak harapós, szilaj hun vitézek vagyunk, hanem érző férfiemberek is…

HRM: 2012 februárjában elhunyt az üstdobosotok, Balatoni ?Boli? Endre, az ő emlékének ajánljátok a Kézfogás című dalotokat, melyet egy 2012. május 26.-ai koncerten rögzítettetek. Meséld el ennek a dalnak a történetét, hogy született, milyen jelentőséggel bír számodra?

GA: Boli halála után néhány nappal, egy más ügyben, régi VHK felvételek között keresgéltem, s közben rábukkantam egy próbafelvételre, amelyben én gitároztam és énekeltem, és Boli dobolt. Mintha megcsapott volna belőle az a hátborzongató érzés, hogy rendkívüli értelmet hordozó módon kapcsolatba kerültem Bolival. Ezt az érzést ráénekeltem a diktafonomra, és elvittem a próbára. Úgy éreztem, olyan tiszta, érintetlen és maradéktalan élményt teremtett ez az érzés, hogy olyan, mint egy kézfogás, kézfogás Bolival, a síron túl, a barátság erejével. Meglepően természetes, hátborzongatóan valószerű, mégis titokzatos élmény, valami olyan valóságból táplálkozik, ami csak ritkán nyilatkozik meg számomra ilyen erővel.

HRM: A Kézfogás mellett még egy élő felvétel, a Hun Testvériség is helyett kapott a lemezen. Készült stúdiófelvétel ezekről a dalokról? Miért döntöttetek az élő felvétel mellett?

GA: Több héten át jártunk ki a törökbálinti stúdióba. Az egyik alkalommal Fritz-zel jöttem hazafelé, s közben elmondtam, hogy a Vágtázó Csodaszarvassal egy egészen rendkívüli vágtázó számot játszunk (a Vágtázó Lovak Ünnepe a munkacíme), és hogy szinte minden más számunknál élőbb. És hogy milyen érdekes, hogy évtizedek óta játsszuk a vágtázó zenéket, és most ezek után még mindig ennyire meglepően friss és életteli vágtázó szám röpül ki belőlünk. Erre Fritz megjegyezte, hogy miért nem hozok a VHK-nak is ilyen vágtázó számot? Valamiért ez a kérdés szinte rögtön kiváltotta belőlem, hogy na akkor majd hozok én olyan vágtázó számot a VHK-nak, amilyen még nem volt! És figyelni kezdtem azt az érzést, amiért én a vágtázó zenéket szeretem, és hogy mit szeretek bennük igazán, és milyen lehet az a vágtázó szám, ami vetekedhet aVágtázó Lovak Ünnepé-vel, és VHK-s is. Ezek a gondolatok furcsa érzéseket ébresztettek fel bennem, s ezek az érzések a gondolatokkal összefonódva egyfajta alkotó-erővé válva forgolódtak, hányták-vetették magukat előttem, különböző ritmusok, dallamok alakjában, és én csak figyeltem a játékot, és nekem kellett kiválasztanom, melyik az én testvérem, melyik az, amelyikkel sorsszerű kapcsolatom van, amelyikkel foglalkoznom kell. Ennek során jelent meg a Hun Vitézek alapgondolata, meghatározó zenei dallam, a varázslatos keleties nyitódallam és a sodró, tomboló monoton gitárkíséret. Úgy éreztem, megtaláltam a ?Nagy számot?, amit mindig kerestem! A próbákon még alakítottunk rajta, játszottuk a koncerteken, és eldöntöttük, hogy ez is rákerül a lemezre. Ezután került sor a koncerthangzás minőségének javítása céljából a stúdió utómunkákra, ahol mód nyílt arra is, hogy a gitárosok újrajátsszák a dallamokat, s ha lehet, javítsanak is. Külön próbát tartottunk a szám összegyakorlására, újragondolására, és ennek során olyan rendkívüli izgatott állapotba kerültem, ahogy beleéltem magam a zene világába, hogy mind Lujónak, mind Fritznek új dallamot javasoltam. Ezek annyira jól sikerültek, hogy lecseréltük az előző változatot. Vagyis szokás szerint előre láthatatlan utakon fejlődött a zene, a maga útját járva, és ez így van jól.

HRM: A ‘Veled Haraptat Csillagot’ borítóját Barcsik Géza festette. Néhány szóban légy szíves vezess minket végig a rendkívül látványos képen! Milyen előzetes elképzeléseid voltak a képről, illetve milyen instrukciókkal láttad el Barcsik Gézát?

GA: A következő elképzelést adtam át Gézának:

VELED HARAPTAT CSILLAGOT ? lemezborító-terv:

1, Táltos fehér ló teljes vágtázásban a csillagok között, feszülő orrcimpákkal, kifeszített szárnyakkal, kidülledő, büszke szüggyel, tüzet okád az orraiból, gőzölgő lehelete perzselő, bőre csillagporos, nemes, bársonyos; a csillagos űrben terített asztalok röpülnek ünnepi köpenyben, mellettük világító karosszékek áttetsző esküvői ruhában alig észrevehetően párolognak, fölöttük madáremberek kitárt szárnyakkal körkörösen röpülnek, röptükben maguk alá húzott lábakkal a kezükben tartott sámándobokon dobolnak, a csillagok különösen fénylenek, nyikorgó mohos kerék röpül a csillagok között, küllőin ősi térkép és írás parázslik, a csodaszép csillagképekben a csillagok mintha tükrök lennének a csillagok közötti összekötő vonalakon  tükrözik a fényt oda-vissza egymáshoz, közöttük

2, fényzsinórként látszó lézerfény-pillantások erednek alá két látnok szemeiből az egymás lába alatti, a csillagokból kiáramló tükörfény-fonálra, ahonnan a szemükből kiáramló lézer-erősségű fénysugár visszaverődve a másik lába alá verődik vissza, s a látnokok, ősi varázslók térd alá érő hosszú fényes fehér, szélein piros selyemmel beszegett köpenyben csakis ezen a fénysugáron állnak, egymást tartják az egymás szeméből kiáramló s a lábuk alatti tükörről visszaverődő fénysugárral,  s így röpülnek a csillagok közötti űrben az előttük nyíló fényfolyosón, melynek végén világító fehér kapu nyílik, röpülnek felé kitárt karokkal, égnek álló hajjal, égő szemekkel

3, A csillagok és a táltos ló alatt középen ott a gőzölgő Föld, áttetsző testében szinte az egész Föld belsejét kitöltően egy spirálszerűen összekuporodott embrió sejlik fel, az embrió egyik szeme félig kinyitva, égő tekintete ránk pillant

4, Az űrben egy röpülő, félig nyitott varázskönyv, belőle csillagképek, létrák, tükrök, kaleidoszkópok lógnak kifelé, a kaleidoszkópok mozaikjai, kép-törmelékei dominóként döntik fel egymást, belőlük szivárványívek hajolnak boltívként tér iránt

5, Hátsó borító: Körben erdélyi hegykaréj, a hegycsúcsokon örömtüzek, köröttük égnek emelt fejjel farkasok vonyítanak, medvék bömbölnek, a mezőn királyfi alszik áttetsző koponyával, koronáján fényújságon képek és hírek futnak körbe

6, a mezőn a vakondjáratokból négykézláb törpék vonulnak, kezükkel-lábukkal tapsolnak

7, tücsök és róka hipnotizálják egymást egy a mezőn heverő űrrakéta félig nyitott ajtaja előtt, az ajtó mögött kilátszik az irányítópult, amelynek gombjait áttetsző szellemek csavargatják, körben a táj fölött csillagképeket alkotó szentjánosbogarak világítanak szokatlanul erősen

8, az éjszakai tóparton hatalmas világító tökök vörhenyes fényben izzó üregei, bennük világító búgócsigák pörögnek, röpülnek kifelé, belőlük pete-fürtök sorjáznak ki, belőlük majmok kelnek ki, a szemeiket dörgölik

9, a háztetőkön gyufaskatulyák hevernek félig kihúzva, az alsó skatulyafiók élein hangyák masíroznak kis alabárdokkal, fáklyákkal egyik kezükben

10, Forgószél közepén, egyenes háttal, törökülésben elgondolkodó arcú, magas aranysüveget viselő varázsló röpül a mező fölött

11, Az űrben röpülő tévétoronyba villám csap, szikrázva törnek ki, fröcskölnek kifelé belőle a filmek, a filmekből csigák másznak elő

Géza elolvasta, bólogatott, és közölte, hogy ezt lehetetlen megfesteni. Igyekeztem meggyőzni, az eredmény a borítón látható.

HRM: A VHK zenéjét remekül egészítik ki az általad írott szövegek. Hogyan születnek a dalszövegek? Mi inspirál szövegíráskor?

GA: Hogy mi inspirál szövegíráskor? A zene. Vagy egy álom. Vagy az a vágy, hogy miért akarok zenélni, mi visz rá, hogy zenéljek. Sokszor ezen morfondírozok, hogy mit akar tőlem ez az erő, ami rávisz a zenélésre, és hogy mi is ez az erő. Ezek a gondolatok mindig segítenek, hogy magamra találjak, illetve hogy arra az erőre találjak, ami bennem zenélni akar, és akkor már átadhatom magam ennek az erőnek, és akkor már vígan eregeti rajtam keresztül a csodásnál csodásabb zenéket, rendszerint nagy meglepetésemre.

HRM: Több mint 30 éve muzsikáltok már, mennyire nehéz ennyi idő elteltével inspirációt találni?

GA: Nem úgy fogom fel magam, mint a 21. században élő embert. Persze ezt is tudomásul veszem, de elsősorban arra vagyok kíváncsi, miért születtem, mit akar tőlem az élet. És mi ez az élet, mi ez az egész, és hogyan élhetem a legcsodálatosabb életet. Így aztán nem a személyes készleteimből élek, nem a készen kapott tehetségemet merítem ki, hanem folytonos kíváncsiságommal egyre tágítom a határokat, élek. S ha él az ember, frissen vág a szél. Képes lennék mindent átélni, minden ember életét átélni, minden szépséget, fájdalmat, és minden szépség és fájdalom végső értelmét átélni. Legszívesebben belevetném magam egy hatalmas zenei forgószél közepébe. Várom a próbákat, a koncerteket, ugrásra készen, mert hallom, itt peregnek a dobok, s hallanak a Nagy Dombok mögül a túlvilági ütegek lövései, üstdobok dördülései.

HRM: Mennyit változott a közönségetek összetétele az elmúlt 3 évtizedben? Járnak fiatalok is VHK koncertekre, illetve van érdeklődés a zenétek iránt a fiatalabb generáció tagjaitól?

MÁ: Én úgy látom, hogy a VHK közönsége talán Magyarországon a legszínesebb. Abszolút van érdeklődés a fiatalok felől, de a koncerteken rendszeresen megjelennek az ötven felettiek is. A törzsmag talán a harmincasok, korai negyvenesek, de például most a Pecsában az első sorban gyönyörű tizenéves csajok üvöltöttek, ha jól láttam. De tényleg van mindenféle ember, minden korosztályból,  minden rétegből.

HRM: Korábban nagy sikereket arattatok külföldön is. Napjainkban milyen érdeklődést mutatnak külföldi rajongóitok a zenekar iránt?

MÁ: Mióta összeálltunk, rendszeresen kapunk leveleket Németországból vagy Amerikából. Mostanában finnek és skótok írogatnak rendszeresen. Ha jól emlékszem, a Dürer Kertes szabadtéri koncertünkre egy egész delegáció érkezett Németországból. Tavalyelőtt játszottunk egyet Berlinben, tavaly pedig Csehország talán legjobb fesztiválján főműsoridőben. Ebben az évben kaptunk egy meghívást Szentpétervárra és egy finn fesztiválra is, reméljük össze tudunk hozni egy kisebb turnét Kelet- vagy Észak-Európában ? soha nem játszott a VHK Ukrajnában például. Az új CD kijön az Európai Unióban és a bakelitet is végül egy finn kiadó adja ki, lehet, hogy német koprodukcióban.

HRM: Mik a terveitek a jövőre nézve? Koncertek, fellépések, esetleg van még bennetek új lemez, lemezek is?

Lujó: Megpróbálunk mindenhova elmenni, ahol van esély egy valóban nagy esemény, a közönség számára egy örökké emlékezetes ünnepi rituálé megtartására. Sajnos, nem könnyű mindezt megteremteni, ezért nagyon nehéz kivárni, amíg végre színpadra állhatunk ismét! Ami az újabb lemezeket illeti: szinte minden próbán vannak új ötleteink, vagy éppen a régieket gondoljuk át újra, ezért nagyon valószínű, hogy lesz megint új lemezünk, és talán még azt is követi egy még újabb. Figyelve Atilla rohamtempóban végbemenő fiatalodását és egyre erősödő hiperaktivitását, nem lepődnék meg, ha őhelyette majd nekem kell járókeretre támaszkodva, egy orvos és két nővérke állandó felügyelete mellett bevonulni a stúdióba!

Készítette: Pálinkás András

Forrás: http://hardrock.hu/?q=node%2F21835

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close