Bejegyzések

Bejegyzések

Rabok legyünk, vagy szabad egy táncra?

Nincs hozzászólás VHK archív cikkek

Forrás: Mancs 2000.01.20.

Vágtázó Halottkémek: Naptánc
Aki végighallgatta már egyvégtében a VHK lemezen is hozzáférhető életművét, az minden bizonnyal egyetért velem abban, hogy a jó pár év alatt összegyűlt anyag megdöbbentően egységes, határozott és következetes, mintha nem is telt volna el idő a legelsőnek felvett szám és a legutolsónak játszott között. Ez nem véletlen, mivel abban az intervallumban, amiben a Halottkémek forgolódnak, huszonvalahány év csak egy pillanat, nem több, mint egy verébszárnycsapás. Arrafelé évezredekben számolják az időt, kisebb egységgel nem bíbelődnek, és így van ez rendjén.
Mindez korántsem jelenti, hogy a VHK állóvízben lubickol, sokkal inkább arra utal, hogy már az első lemez felvételekor (meg persze már jóval előtte) pontosan tudták mindazt, amit ma is, és eszük ágában sincs Pierrot-hoz rohanni, hogy felbindzsizze az alapokat, inkább csinálják maguk.
Ez a biztos tudás a VHK-lemezek előnye és bizonyos szempontból hátránya is, mert a felületes hallgató számára, aki két rosszul sikerült életpillanat között leemeli a polcról a Naptáncot, csupán annyi jön le mindebből, hogy ugyanolyan, mint az előző. A válasz persze egyszerű: nem kell felületesen hallgatni, de ez a válasz amennyire egyszerű, annyira csapda is, mivel aki elmegy egy koncertre, az felkészül a várható élményre, ráhangolódik, bizsereg a prosztatája, nem vacsorázik előtte, majd az arcába kapja a totális produkciót, míg a lemezvásárló ennél jóval felkészületlenebbül közelít a dologhoz.
Mindez csak azért fontos, mert a zenekar azzal, hogy lemezeket készít, akarva-akaratlanul a piacra került, és ott az anyag mint árucikk is megmérettetik. Ez alapján valószínűsíthető, hogy VHK-lemezt az vásárol, aki azért megy a boltba, hogy VHK-lemezt vásároljon, és tulajdonképpen így van ez rendjén.
Aki viszont hajlandó és képes elmélyülten és elfogultság nélkül végighallgatni a Naptánc című lemezt, örömteli és nagyszerű dolgokat fedezhet fel, sodró improvizációkat és varázslatos szövegeket, és persze ott van a sláger, az ´seimmel.
A Vágtázó Halottkémek munkásságának legerősebb pillanatai azok, amikor a tudatalatti/-feletti irányítja a tollat és a hangszereket, ilyenkor születnek meg olyan szövegek, mint a Kis piros sárkányok vagy a Csodaszarvas-igéző, és olyan zenék, mint a Táltoscsillag.
Amikor a történet eltolódik a konkrétumok felé, a produkció veszít erejéből, iróniára hajlamos, megrontott és fáradt agyam rögtön működni kezd, mint például a Hunok Budapesten című szám hallgatása közben. Ilyenkor kissé kizökkenek.
Mindez persze lehet annak a következménye is, hogy a lemez meghallgatása előtt nem sikerült eléggé átdrótozni az elmém, hiszen a Vágtázó Halottkémek ideológiája és világlátása tökéletesen egységes, kikezdhetetlen és vállalható, csak én mostanában már képtelen vagyok cinizmus nélkül szemlélni a tökéletesen egységes, kikezdhetetlen és vállalható ideológiákat és világszemléleteket. Csak pillanatokra képes magával ragadni a kozmikus üzenet, amikor zenével vagy borral módosítok tudatot, igaz, akkor nagyon. Ilyenkor gátlástalanul repülök velük, hagyom magam sodorni, átérzem a Naptánc gyönyörűségét és lényegét, belátom a teret, és szeretni valónak tűnik a gondolat, hogy egy gondolkodó és lélegző univerzumban teszem, amit teszek, egy nálamnál mértékegységekkel nagyobb terv része vagyok, amit képzeletemmel, gondolataimmal kiteljesíthetek, cselekedeteimmel átírhatok, és olyan ellenfeleim, társaim lehetnek, mint a vihar, a távolság, az idő és a csillagok.
Aztán oszlik a köd, megint visszazökkenek ebbe a kisszerű, félkomfortos valóságba, ahonnan csak vágyakozni lehet, várni, és figyelni, hova repítenének. Hallgatom, ahogy zenélnek, ahogy uralják a hangokat.
Minden alkalommal, amikor egy-egy VHK-lemez hallgatása közben átkerülök oda, ahol az igazán lényeges dolgok történnek, hajlamos vagyok azt hinni, hogy sikerül megkapaszkodnom a lét felszínén, megtapasztalni az igazi életet, és hogy ez most már így is fog maradni mindörökre, de aztán menthetetlenül visszahullok oda, ahonnan elindultam, ahol nincs hatalmuk a kozmikus törvényeknek, vagy ha van is, számomra érdektelenek, nem üzennek semmit, miközben tudom, a hiba az én készülékemben van.
Ezért is ünnep, amikor egy VHK-lemez megjelenik, mert legalább 74 percre valami olyan lénynek érzem magam, amilyennek minden egyes rohadt napon kellene.
Kérem, tegyenek egy kísérletet, és ha életükben először is, de hallgassák végig egyhuzamban a Naptáncot, az sem feltétlenül baj, ha megisznak közben egy üveg bort, aztán hagyják, hogy átrohanjanak agyukon a hangok, hogy végigszántsa tudatukat a zabolázhatatlanul áradó zene, és közben ne is próbálják értelmezni, mi történik, csak engedjék szabadon, ami keletkezik, csodálkozzanak rá, ismerkedjenek vele, aztán meséljék el valakinek, hogy mit tapasztaltak. Esküszöm, egy kísérletet megér, hátha önöknek sikerül.
Para-Kovács Imre

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close