Bejegyzések

Bejegyzések

Történelem, aláírva: Jello Biafra, a VHK utózenekara

Nincs hozzászólás Hírek

Forrás: Puskár Krisztián- quart.hu

2010 szeptemberének első vasárnapján nagyjából ezer ember előtt lépett fel a West Balkánban Jello Biafra és új zenekara, a Guantanamo School Of Medicine. Az estét történelmi jelentőségűvé azonban az tette, hogy előtte a tavaly újjáalakult VHK (Vágtázó Életerő) adott másfél órás koncertet, majd fél egy után visszatért a színpadra.

Érdekes helyzet alakult ki tehát vasárnap a West Balkánban, ugyanis az erőviszonyokat tekintve Jello Biafra mintha csak azért lépett volna fel életében először Budapesten, hogy a VHK lehessen az előzenekara, amely annak idején, ugye, nagy kedvence volt, kiadója, az Alternative Tentacles meg is jelentette három lemezét a távoli Amerikában. A fél tizenkettőkor színpadra lépő Biafra nem is beszélt mellé: huszonöt éve vár arra, hogy lássa a VHK-t, és nem tűnt őszintétlennek, amikor ezt mondta – annak pedig, hogy milyen volt ezután az ő produkciója, az esemény történelmi jelentőségéhez nincs sok köze.

A kiírt kezdéshez képest félórás késéssel, az AMD koncertje után, fél 10-kor kezdett a Vágtázó Életerő, azaz a VHK, amely másfél éve aktív újra, és úgy néz ki, hogy a tavaly áprilisi kirobbanó visszatérés óta (amelyről az igazán lényeges dolgokat akkor el is mondtuk, interjút is készítettünk) sem nagyon veszített lendületéből.

A VHK másfél órás koncertjére nem voltak kevesebben kíváncsiak, mint a fő fellépőjére, a színpadon nem csupán az energia tombolt, hanem tekintély sugárzott és uralkodott. A koncert nem dalokból állt, hanem a puszta erő (a dob, a kántálás, a torzított gitár hipnotikus zúzó lüktetése) és a motívumok (dalfoszlányok, nagy ritkán refrének, dallamok) váltakozása tartotta mindvégig életben a műsort, így szólhatott az legalább annyira, ha nem jobban a jelenről, mint a múltidézésről. A dalok számomra mellékessé is váltak (nem is tudom őket fejből), az Aláírhatatlan történelem és a Hunok csatája ettől függetlenül nagyot ütöttek, utóbbi egyáltalán nem függetlenül attól, hogy felment alatta a színpadra Soós Lajos Szónusz is, basszusgitáron és hegedűn és hanggal: az ő pszeudo-etno-dada ordítozása mögött valódi lázat és tébolyt éreztem, mégha a levonulás után a színpadon is termett egy frusztrált rajongó, mondván (még mielőtt letessékelte volna a színpadmester), hogy ez nem is a VHK, mert nincs benne a Szónusz. Mindenesetre a VHK-idéző Vágtázó életerőnél érzem azt, hogy egy olyan magyar kultuszzenekar, amelynek nem csak a neve nagy. A

Ezek után, bár egészen más elvárásoknak kellett megfelelnie, mégis fel volt adva a lecke Jello Biafra és a Guantanamo School Of Medicine punkrockjának. Az előzenekar-főzenekar felosztás mindenesetre értelmét vesztette a VHK levonulása után.

Fél tizenkettőkor láttak hozzá a GSOM tagjai (Kimo Ball, Andrew és Jon Weiss, Ralph Spight) két gitáron, basszusgitáron és dobon, Jello Biafra kétperces, hatásfokozó fáziskéséssel termett bent véres hentesruhában, amit aztán letépett magáról és egy amerikai zászló mintázatú felső volt rajta. A korábbi másfél órával való kontraszt szembetűnő volt: Jello Biafra komolysága és üzenete pár perc alatt vált önmaga szomorú és buta paródiájává, ráadásul ikonikus mimikája és testmozgása, valamint számok közötti verbális kirohanásai Jack Black és Michael Moore torz egyvelegét adták 2010-ben. Jórészt a tavalyi lemez dalai és hc-punkja szóltak, élőben jó volt a sodrásuk, hangosak is voltak, daráltak, tehát adva volt a működő formátum, mindehhez pedig kétségtelenül hozzájárult Biafra védjegyszerű orgánuma és hangképzése, az elején végig is futott a hátamon a hideg. Aztán megszoktam. Meg aztán maga Biafra vonta el minderről a figyelmet, amihez persze neki van a legtöbb joga.

A számok közti konferálások lehangolóak voltak. Biafra elmagyarázta, hogy mi az a feudalizmus, majd párhuzamot vont az itteni (általa, részleteiben legalábbis ismerni vélt) cigánykérdés és az ottani mexikóiakat ért igazságtalanságok közt. Beszélt a biotechnológiáról is. A dalszövegeket paprikajancsiként eljátszotta, ez a halláskárosultakra nézve politikailag korrekt gesztus volt, a California Über Alles közben pedig a muszklijait mutogatta, meg súlyokat emelt és bután nézett, ugye mindenki érti, melyik “izomagyról” van szó (vicces egyébként, hogy “gorillának” nevezte, mert a Piszkos alku Japánban tényleg Gorilla címen futott). Amikor a szám végén egy görcsös mozdulattal arra utalt, hogy Schwarzeneggernek kicsi a pöcse, az volt a mélypont. Nekem legalábbis, mert a közönség jó nagy hányada tombolt. És tulajdonképpen nekik volt igazuk, mert bizony szóltak előre, hogy Jello Biafrának lesz aznap koncertje. C+

A koncert vége viszont történelmi negyedóra volt, amely végülis feledtette is a fentieket. Biafra felhívta a VHK-t a színpadra (szó volt elvileg Csiharról is, de talán nem is hiányzott ott, abban a helyzetben), és zúzni-dobolni-üvöltözni kezdtek mindahányan voltak, szép és egyedülálló pillanat volt, amelynek a végén Grandpierre Atilla és Jello Biafra lerótták a tiszteletüket, megölelték egymást, majd levonult mindenki.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close