Bejegyzések

Bejegyzések

Újra vágtáznak [Modem-es interjú Bolival]

Nincs hozzászólás Boli írásai

Véletlen kimaradt Koroknai Edit interjúja amit Bolival készített a debreceni koncert előtt, most pótolom.

Életre kelnek a kémek: Vágtázó Életerő névvel újjáalakult a VHK. Az egykori népszerű zenekar 5 tagját is felvonultató Életerő Debrecenben idézi a múltat és sejteti a jövőt: szeptember 25-én a Modem falai között. Ebből az alkalomból készítettünk interjút Balatoni Bolival, a zenekar üstdobosával.

K.E. -Nyilván mindenki ezzel kezdi, de muszáj megkérdezni: miért a névváltoztatás? Jobb ez, mint a korábbi?
Boli -Ez nem a régi VHK, csak a tagok többsége és a szellemisége ugyanaz, de ez egy új zenekar, új dobossal, a régi dobos és egyben zenekar alapító Ipacs Laci nélkül, vele szemben se lett volna túl korrekt a régi nevet használni, ezért az új név is. Az, hogy jobb-e ez az új név, mint a korábbi, azt mindenki döntse el maga. Nekem személy szerint teljesen mindegy milyen néven játszunk, mert szerintem a tartalom a fontos, nem a csomagolás. Felőlem lehettünk volna akár Vasúti Hálózat Kubában is, vagy Vishnu Hátborzongató Koitusza, Vidám Háborodottak Közössége, Vigyázz Hülyére Kalapálunk, vagymittudomén, Véres Hurka Kolbásszal. Apropó… Van Hideg Kaiser?

K.E. -A zenekaron egy korábbi generáció nőtt fel, sokáig azonban nem szólalt meg a csapat. Ellentétben más együttesekkel, a VHK a csend alatt háttérben is maradt: a mai tizenévesek közül kevesen hallottak a Halottkémekről. Most őket is le akarjátok rohanni, vagy inkább a korábbi ?rajongókhoz? szóltok?
Boli -Mindenkihez akarunk szólni, akinek erre nyitott a füle és az elméje, ez nem függ se életkortól, se attól, hogy régi rajongónk vagy most lát minket először. Mi csak sugározzuk az adást, a vétel már a hallgatóságon múlik, hogy mennyire nyitott rá.

K.E. -A VHK egyik jellegzetessége a hihetetlen egységesség hangzásban és témában is. Ez továbbra is így maradt, vagy az új név új stílust, új zenét jelent?
Boli -Persze, újítottunk Mostantól black metált játszunk, egy kis grindcore-ral és thrash-sel fűszerezve. Új színpadi show-nk is van, pl. vért fogunk inni mosóteknőből és ledarálunk egy muflont is. Úgyhogy az első sorokba jobb ha esőkabátban érkeznek a szurkolók, mert nagy fröccskölés lesz. 🙂

K.E. -35 évvel ezelőtt, a VHK megalakulásakor a kritikusok úgy fogalmaztak, a csapat a jövő mágikus népzenéjét játssza. Azóta eltelt sok évtized, nyilván a jövő is eltolódott újabb 35 évvel. Milyen lehet az a mágikus népzene, amelyik a 2040-es évek közepére repít?
Boli -Szuperszónikus. Ez egy szuperszónikus mágikus népzene, ami a fénysebesség többszörösével repit a 2040-es évek közepére, és ott is hagy téged, és majd nézhetsz ki a fejedből, hogy milyen hülyén nézel ki ott a 2 kezeddel, 2 lábaddal, 2 szemeddel, 1 fejeddel, a körülötted acsarkodó 4 kezű, 6 lábú, 3 szemű, 2 fejű genetikai mutánsok között. Nagy buli lesz, meglátod.

K.E. -Mi foglalkoztatja mostanában a zenekar tagjait?
Boli -A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de engem pl. a kenguruk szexuális szokásai érdekelnek mostanság, ezért is utazom ki a jövő héten újra Ausztráliába, hogy természetes élőhelyükön tanulmányozhassam őket. És ennek a fele sem tréfa! Csak a negyede. Mert szept. 29-én tényleg megint útra kelek egy hosszabb vándorlásra, mert engem mostanában is, mint már jó pár éve, az utazás foglalkoztat. Más tájak, más kultúrák megismerése és megtapasztalása. Tavaly pont a Vágtázók újraéledése miatt szakitottam meg másfél év után az ausztráliai és délkelet-ázsiai utamat, melyet most folytatni fogok. Visszahúzok Ausztráliába, bejárni a legutóbb kimaradt területeket, aztán átnézek a maorikhoz Új Zélandra, majd meglátogatom a pápuákat Új Guineában, aztán jön Indonézia, utána irány fel a csillagok közé, előbb a Vénusz, majd végig a Tejúton, az Androméda-ködnél jobbra el, mert “el kell indulni minden úton, az embert minden úton várják, nincs halálos érv a maradásra.” De megnyugtathatok mindenkit, hogy a zenekar se fog addig itthon tétlenkedni, közben készülni fognak a Világösztön újabb kiugrasztására.

K.E. -Korábban sokat beszéltetek, zenéltetek a Világegyetemről, a bennünk lévő ősi ösztönökről és a minket körülvevő világról is. Ez utóbbi azonban nagyon sokat változott. Mit gondoltok, az ősi erők és ösztönök ugyanazok?
Boli -Az ősi erők és ösztönök örök érvényűek Csak a körülmények változnak, meg a külvilág. Mi pedig azon vagyunk, hogy ebben az új, elcseszett világban is érvényre juttassuk a bennünk szunnyadó őserőt és Világösztönt, és felpiszkáljuk ezt másokban is.

K.E. -Tovább is zenél a Vágtázó Életerő, vagy ez csak egy alkalomszerű felállás és körút most?
Boli -Ez még a jövő zenéje. Na ebben benne is volt a válasz.

K.E. -Ha húsz év múlva megint összeálltok, mit gondoltok, milyen nevet választotok majd?
Boli -Vén Hülye Kóklerek! 🙂

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Close